December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 25., 16:00

Kárpát-medencében Sakkozó Magyarok

Idén augusztus 10-16. között a Hungarikum Liget Kölcsey Házában találkoztak a sakkjáték művelői.

A rendezvény a kezdetek óta nemcsak a sakkról szól, fő célunk a magyarság összetartozásának és a baráti kapcsolatoknak az ápolása, ezt a kitűzött célt idén is sikerült teljesíteni. Most is jött a négy örökös résztvevő (a fotón fővédnökünk, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő társaságában): Donkó Mátyás Kecskemétről, Szatmáry-Révai József Munkácsról, Farkas Tibor és Bicskei Mihály Magyarkanizsáról akik a forró homoki tájon a többségében visszajárókkal, de néhány először résztvevővel is találkozhattak.

A nemzetközi minősítő verseny mindvégig rendkívül izgalmas volt. Az 53 induló között két korábbi győztes is harcolt az elsőségért. A Vándorserlegre végül Farkas Tibor (Magyarkanizsa) neve került, aki harmadmagával azonos ponttal végzett az élen, Panda Barnabással (Kecskemét) és Bárczi Tiborral (Bátorkeszi).

További díjazottak: Kósa Jenö (Ómoravica), Simonyi Zoltán (Zenta), Schmelowszky Dávid (Budapest).

A versenyengedély nélkül induló 27 játékos közül legeredményesebbek: Veres Ferenc, Balla Márton József és Szekeres Tamás, a hölgyeknél: Megadja Veronika, Müller Enikő-Gabriella és Dávid Ildikó lett.

Az Ifjúsági- és Gyermek csoportban 16-an indultak, a díjazottak: Tábori Ferenc, Szántai

András és Károlyi Mihály, a lányoknál Kovács Réka, Vad Réka Anna és Pengő Blanka.

A Marosi Emlékversenyen (négyfős villám CSB) a 12 résztvevő közül, megőrizve múlt-évi

formáját, ismét a Neumann Egyetem (TLSE) győzött, további díjazottak a Mórahalom és a Bátorkeszi együttese. Bács-Kiskun Vármegye legeredményesebb csapatai a TLSE, a Kiskun SK és a Kecskeméti TÁKISZ.

Az egyéni villám-versenyt Kajári István emlékének ajánlottunk, itt 25-en küzdöttek. Ebben a játéktempóban Varjas Sándor (Bácskossuthfalva), Daróczi Donát (Soltvadkert) és Sarok Péter (Ászár) állhatott a képzeletbeli dobogóra. 

Az eredményhirdetésen számos különdíj is gazdára talált: Tóth Kázmér (Magyarkanizsa),

Szekeres János (Gátér), Csúri Szilveszter (Óbecse), Dolník Attila (Bátorkeszi), Ilonczai Levente-István (Szatmárnémeti), Hideg István Benjámin (Kiskunfélegyháza), Balaton József (Kishegyes) és még sokan mások.

A dijazottak serleget, plakettet, könyv- és tárgyjutalmat vehettek át. A rendezvény most is, mint sok-sok éve, zsűri esemény nélkül ért véget. A záróünnepségen tapsvihar fogadta a bejelentést: „Találkozunk jövőre is, a jubileumi 30 éves évfordulón”!

Egyéb részletek a Bács-Kiskun Megyei Sakkszövetség honlapján találhatók:

http://www.bkmsakk.hu/sm/sm.htm

Seres László programvezető

#
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram