Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 03., 13:46

Karbantartások miatt szünetelnek a szolgáltatások

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közlése szerint a napokban informatikai karbantartások lesznek, melyek a TakarNet, illetve a JÁROK és EVIG rendszereket is érintik.
Bács megyei kormányhivatal 2014 0903.jpg (317 x 29

Szeptember 5-én, pénteken 14 órától előreláthatóan 20 óráig a TakarNet szolgáltatás karbantartás miatt nem érhető el. Ezzel egyidejűleg a Kormányablakokban sem lesz ekkor elérhető a TakarNet szolgáltatás, így a közhiteles ingatlan-nyilvántartásból adatszolgáltatást (papír alapú tulajdoni lap másolat; ingatlan-nyilvántartás térképi adatbázisból kiadott hiteles térképmásolat), valamint a lakcímbejelentéssel kapcsolatos ügyek intézést az ügyfeleink részére az adott időben nem tudjuk biztosítani.

Szintén pénteken 14 órától, előreláthatóan hétfőn 8 óráig a JÁROK és az EVIG rendszereket érintően is karbantartást végeznek. A karbantartás ideje alatt – közlekedési igazgatási ügyek (JÁROK), egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos feladatok (EVIG) - szolgáltatás kiesése várható a Kormányablak Osztályon és az Okmányirodai Osztályon.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram