Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. augusztus 30., 21:16

Kapustábort tartottak Kiskunfélegyházán

Kerpits Ferenc és Fehérvári Noémi kapusedzők vezényletével idén is nagysikerű kapustábort rendeztek Kiskunfélegyházán, a Honvéd Sporttelepen. A tavalyi évben a járvány miatt elmaradt a foglalkozás, így most egy intenzívebb és kisebb létszámú edzőtábort tartottak az edzők.
DSC_0962.jpg (1427 x 805 px)

A táborban az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is több tehetséges kapus vett részt. A szervezők a következőképpen értékeltek:

– Az alacsonyabb létszám miatt lehetőségünk volt minőségi munkát végezni a kapusokkal, mindenre jutott megfelelő mennyiségű idő, így új technikai elemeket is sikerült a gyermekeknek elsajátítaniuk  mondta el Fehérvári Noémi, aki nem csupán a félegyházi, hanem a kecskeméti és a kezdő kapusok felkészítéséért is felelt.

Az edzőtáborban napi kétszeri edzés mellett a forró napokon vízibomba-csaták zajlottak. Az edzések között videóelemzéssel, pingpongozással telt a pihenő.

– Nem tudtunk akkora létszámú tábort tartani, mint a korábbi években. A környező településeken több edzést és bemutatót rendeztük a nyár folyamán, ahol a kapus poszt iránt érdeklődő gyermekkel találkozhattunk  tette hozzá Kerpits Ferenc, táborvezető.

Kép, információ: Fehérvári Noémi

G. Z.
    

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram