December 5. péntek, Vilma
2025. június 21., 18:00

Jubileumi kiállítással ünnepelt a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola

Június 19-én különleges hangulat töltötte be a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ auláját: a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásait bemutató jubileumi kiállításon a képzőművészet minden ága megjelent. Rajzok, festmények, grafikák, fotók, textilmunkák és kisplasztikák szinte teljesen megtöltötték a teret, lenyűgözve a látogatókat.

A megnyitón Jankovszki Zoltán igazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében felidézte az iskola 25 évvel ezelőtti alapításának célját: elérhetővé tenni a művészeti nevelést minden településen, helyben, elhivatott pedagógusok segítségével. Hangsúlyozta, hogy az intézmény már több mint négyezer diákkal ismertette meg az alkotás örömét, a szépség iránti érzékenységet és az értékek felismerésének képességét.

A megemlékezés nemcsak számvetés, hanem köszönet is volt, a tanároknak, akik évtizedek óta adják tovább tudásukat, a szülőknek, akik támogatják gyermekeiket, valamint az önkormányzatoknak és iskoláknak, amelyek otthont adnak az oktatásnak. A kiállítást követően minden alkotó diák és tanár emléklapot kapott, elismerésként munkájáért.

A kiállítás szakmai megnyitóján Maróti Antalné elmondta: az itt bemutatott munkák mögött nemcsak technikai tudás áll, hanem személyes történetek, gondolatok és érzelmek is. A tárlat a közös alkotás erejéről, az iskolai műhelymunka értékéről és a pedagógus-diák kapcsolat különleges szerepéről is tanúskodott.

A 25 éves jubileum méltó ünnepe volt a művészetnek, és azoknak, akik nap mint nap tesznek érte.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram