Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 28., 13:51

Jövőre jön a nemzeti közműszolgáltató

A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni - jelentette be Lázár János szombaton Makón.
Gáz illuszt 2014 0928.jpg (500 x 375 px)

A kormány tervei szerint a teljesen állami tulajdonú cég jó árakkal és jó szolgáltatással fogja megverni a jelenlegi piaci szereplőket - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Varga Mihállyal közösen tartott vállalkozói fórumán.

A nemzeti közműszolgáltató működésének célja alapvetően nem a profit elérése lesz, hanem hogy biztonságos és olcsó szolgáltatást nyújtson - hangsúlyozta a politikus.

Az a célunk, hogy a lakosság és a gazdaság számára olcsó áram és gáz álljon rendelkezésre - szögezte le a miniszter, akinek reményei szerint egy év múlva a magyar háztartások egy jelentős része már az állami tulajdonú cégtől vásárolja az áramot és a gázt.

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - nem az alapján fog dönteni egy-egy településnek nyújtott fejlesztési forrásokról, hogy milyen pártállású az adott városvezetés. Azt fogják mérlegelni, hogy az adott polgármester és képviselő-testület a helyi vállalkozókkal együttműködve milyen gazdaságfejlesztési programot készített - jelentette ki.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, az elmúlt években elért eredmények - közöttük az államháztartás rendbetétele, a foglalkoztatási helyzet javítása, az infláció csökkentése - megfelelő ,,elrugaszkodási pontot" teremtettek ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára álljon.

A politikus rámutatott, a hitelezést újra kell indítani Magyarországon. A kereskedelmi bankok - elsősorban a külföldi tulajdonban lévő pénzintézetek - nem hajlandók a kis- és középvállalkozói szektorral foglalkozni. Az állami lépések pedig hosszú távon nem képesek kiváltani a kereskedelmi banki tevékenységet. Ezért kiemelt cél, hogy a bankrendszer 50 százaléka vagy hazai tulajdonban kerüljön, vagy legalább a döntéshozatal helyszíne Magyarország legyen.

A nemzetgazdasági miniszter rámutatott: szükség van a szakképzési rendszer teljes átalakítására. Jövő szeptembertől - német mintára - minden területen elindul a duális képzés. A kereskedelmi és iparkamarákkal együttműködve határozzák meg, hogy a magyar gazdaságban milyen képzettségű munkavállalókra van szükség.

Buzás Péter polgármester a fórumhoz hozzászólva ismertette: az elmúlt négy év alatt ezer új munkahely jött létre a városban, ebből négyszázat helyi vállalkozók teremtettek. Az önkormányzat eddig is nyújtott támogatást a foglalkoztatás javításához - 500 ezer forintot munkahelyenként - az ipari parkban letelepedő cégek fejlesztéseihez.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram