December 7. vasárnap, Ambrus
2020. május 29., 15:48

Ismét próbál a Padkaporos Táncegyüttes

Pontosan három hónappal azután, hogy be kellett zárni a próbatermet, június 15-én a Zsongoló csoporttal megkezdi újra a táncedzéseket a Padkaporos Táncegyüttes, amit június 16-án a Pitypang, június 17-én pedig a Százszorszép és a Naprózsa csoport követ – tájékoztatta lapunkat Kátai Tibor művészeti vezető. Hozzátette: az eddigi online találkozások a már megtanult folyamatokat, lépéseket tartották frissen, de nem pótolta az emberközeli próbákat, edzéseket, beszélgetéseket.
Padkaporosmajális.jpg (2048 x 1536 px)

Elmondta, hogy az egészségügyi szabályokat betartva, vagyis terem- és kézfertőtlenítés, szájmaszk és javasolt távolságtartás mellett kezdik meg a próbákat a megszokott helyen, a Padkaporos Házban. A július 10-éig terjedő időszakban azokat a koreográfiákat állítják össze, amelyeket nem sikerült eddig befejezni. A vezető és a táncosok is nagyon várják már a találkozást, hiszen a mozgás, az együttes tánc öröme pótolhatatlan. A terveik között szerepel augusztusban egy hat napos tábor, amelynek részleteit később ismertetik.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram