Ismét a slammereké volt a főszerep az Ágyúban

Az eseményen nyolc versenyző állt színpadra saját költeményével, írásával, amit szakmai zsűri értékelt és véleményezett a program végén. A Móra Ferenc Gimnázium és a Déli AszC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai mellett többen felnőtt kategóriában mérettették meg magukat. A produkciók előtt, vendégelőadóként, Hegyi Anna Barbara lépett a közönség elé, aki többedmagával évekkel ezelőtt életre hívta a kiskunfélegyházi slam-közösséget. Anna produkciója előtt minden versenyzőt biztatott a folytatásra és elmondta, hogy számára sok maradandó élményt és tartalmas emberi kapcsolatokat adott a műfaj. Az eseményen Csányi József polgármester is szólt a versenyzőkhöz, és örömének adott hangot a színvonalas produkciók hallatán. A polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a fiatalok mondatai a valóságot tükrözik. A tüzet, ami munkál bennük, nem elpocsékolják, hanem jóra fordítják azzal, hogy kiadják magukból.
– Büszke vagyok arra, hogy egy olyan városban lakhatok, ahol ilyen sok lehetőséggel és tehetséggel megáldott fiatal él. Kívánom, hogy magasra jussatok, valósítsátok meg álmaitokat, mert nagy tehetség rejtőzik bennetek. Jegyezzétek meg, hogy mindig jók vagytok! Akkor is, ha a csillagállások miatt mondjuk egy este nem a legjobban sikerül. Mindig jók vagytok! Higgyetek magatokban, hiszen ez a legfontosabb! – fogalmazott.
A produkciók sorrendje a zsűri és a közönség szavazatai alapján:
Első helyezést Kele Nikol Léda: Hivatkozások és vonatkozások a mindennapi és bölcskori életben című művével érdemelte ki, második Magony Ádám Hunor: Diópálinka című produkciója lett, a bronzérmet Kiss Izabella: Barázdabillegetők című írásának ítélték oda. A közönség különdíját Kovács Benedek Bátor: Átok háza című produkciója nyerte el.
A zsűriben Tihanyiné Szeverényi Zsuzsanna, Hideg János László és Cseklye Balázs foglalt helyet. Az este támogatói voltak: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, Dél-100 Kft., Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhely.