December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 22., 18:00

Huszonharmadszor is átúszta

Kiskunfélegyháziként egyedülálló módon, huszonhárom alkalommal teljesítette a Balaton-átúszást 1996 óta Csordás József alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának kiemelt főnyomozója. Életében mindig fontos szerepet játszott a sport: labdarúgás, futás, erőemelés és úszás is szerepel a kedvelt tevékenységek között.

Az első, 1996-os megmérettetésre az olimpiai ötpróba miatt jelentkezett, ugyanis ennek a versenynek volt a leghosszabb távja akkoriban.  

– Úszni tudtam, úgy éreztem a kitartásom is megvan hozzá. Hatalmas élmény volt, mint minden tömegsport, amiben korábban részt vettem. Számomra nagyon vonzó, hogy az a sok ember ugyanazért a célért van jelen, mint én. Már az első verseny után azt gondoltam, hogy ezt rendszeressé kell tenni – fogalmazott az alezredes.

Hangsúlyozta, hogy teljesen más élmény a Balatonban, mint medencében úszni. Az évek alatt nagyon sok tapasztalással gazdagodott. Ma már rutinosan készül az úszásra és pontosan tudja, hogy mire van szüksége a testének. Arra a három órára, amit ilyenkor a vízben tölt, gondosan kell beosztania az erejét. Beszámolójából megtudtuk, hogy számára a táv első és utolsó kilométere a legnagyobb kihívás. Az első a bemelegedés, a tempó, a ritmus megtalálása miatt, az utolsónál pedig már a fizikai és szellemi fáradtság jelei is megmutatkoznak. Komoly erőpróba az is – mondja – amikor a negyedik kilométer után feltűnik a part és az ott várakozó emberek, viszont még körülbelül negyven percet tempózni kell a cél eléréséig. Azonban – meséli büszkén – eddig még minden versenyen, amin elindult, megállás nélkül teljesítette a távot.

Az első néhány alkalommal a mellúszást preferálta, később áttért a gyorsúszára, amit azóta is megtartott. Az edzésidény minden évben májusban, a félegyházi fürdő szabadtéri medencéjének megnyitásával kezdődik számára. A legelső megmérettetés óta családja a kísérője, bár néhány alkalommal előfordult, hogy Móczár Zoltánnal indult útnak. Ma már a Balaton-átúszás idejére tervezik a családi nyaralásukat is.  

– Nagyon szeretem a Balatont. Családommal minden évben meglátogatjuk a tavat, sokkal szívesebben utazunk oda, mint külföldre. Nyilván a nyaralás ma már a versenyhez igazítva történik, de ehhez már hozzászoktak. Az egész család, sőt a munkahelyemen is támogatnak és szurkolnak nekem. Nagy öröm számomra, hogy Máté fiam terve szerint jövőre ő is rajthoz áll velem – árulta el Csordás József.

A megmérettetést mindenkinek ajánlja. Véleménye szerint egy olyan próba, amit nem szabad kihagyni. Bárki, aki tud úszni és van akaratereje, teljesíteni tudja – vallja. Javasolja, hogy mindenki próbálja ki magát egy olyan tó vizében, ami állandó mozgásban van. Szerinte a hideg-meleg áramlatok váltakozása, a hullámok érkezése teszi igazán izgalmassá ezt a sportot.  

Jövőbeli terveiről elárulta, hogy még minimum hétszer szeretné teljesíteni a távot és akkor meglesz a harminc átúszás.

– Hatvan és hetven év között leszek akkor, ami szerintem abszolút vállalható. Ennyit szeretnék egyelőre, a többit meglátjuk – mondta el végezetül az alezredes.

Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram