Július 22. szerda, Magdolna
2014. július 10., 19:23

Homokból készítettek várat

Minden évben meghirdeti a város könyvtár homokvárépítő versenyt, amit a szabad strandon tartottak ezúttal is.
Tiszakécske homokvárverseny 2014 0710.jpg (600 x 4

A tiszakécskei szabad strand homokja ragyogóan alkalmas arra, hogy különféle kompozíciót készítsenek belőle. Ezt az adottságot és lehetőséget használja ki minden évben a városi könyvtár, és meghirdeti versenyét. Ezúttal az időjárás is kedvezett a „szobrászoknak” akik kreatívitásukról is tanúbizonyságot tettek. Nem csak helyből, de Ceglédről, Budapestről, Szegedről, Tiszajenőről, Abonyból, Tószegről, Nagykőrösről, Kecskemétről és Kiskunfélegyházáról is érkeztek csapatok, hogy eldöntsék, ki tud legszebb várat építeni, bő egy óra alatt.

Huszonhét csapat közel száz résztvevője merítette bele lapátját és kezét a homokba.

A szervezőknek az volt a kérése, hogy kellékekként csak természetes anyagot használjanak. Felszerelésekről mindenkinek magának kellett gondoskodni. A zsűri nem volt könnyű helyzetben, nem is tudott dönteni az első három hely sorsáról, ezért úgy döntöttek, megosztják a helyezéseket. Első lett két tiszakécskei csapat: a Homokfúrók és a Cinegék. Második: a Plangár család (Cegléd) és a Tiszavirág (Tiszakécske). Harmadik: a Szabó család (Kiskunfélegyháza) és az Óriások (Tiszakécske).

Fotó: Szentirmay Tamás

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram