Háromnapos kongresszust tartottak Kiskunfélegyházán a Jehova Tanúi

A korábbi évekhez hasonlóan a Tanúk most is különleges erőfeszítést tettek, hogy személyesen hívják meg az embereket erre az eseményre.
Idén is nagyon változatos programot hallhattak a kongresszusra látogatók. A háromnapos rendezvény 48 programrészből állt. Bibliára épülő videók, előadások és interjúk rámutattak, hogyan lehet elsajátítani a tiszta imádatot és milyen gyakorlati hasznot jelenthet napjainkban.
– Ez a rendezvény élő példája volt annak, hogyan képes a tiszta imádat és a szeretet különböző hátterű embereket egyesíteni – mondta Borbély Gábor, Jehova Tanúi regionális szóvivője.
A program összeállítói tudják, hogy minden emberben megvan az a természetes vágy, hogy valamit, vagy valakit imádjon. Van, aki egy felsőbb hatalmat, vannak olyanok, aki más embereket, vagy saját magukat, esetleg a pénzt. Az igaz keresztényeknek viszont úgy kell gondolkodniuk az igaz imádatról, ahogyan Jézus. Egyedül Ő taníthatja meg, hogyan kell tiszta imádatot bemutatnunk.
Az idei kongresszusból Tanúk és nem Tanúk egyaránt hasznot meríthettek, hiszen az elhangzottak felhívták a figyelmet arra, hogy ha helyes módon imádjuk Istent az javunkra válik a mindennapjainkban. Jézus példájából olyan keresztényi alapelveket, tulajdonságokat tanulhatunk meg – szeretet, kedvesség, türelem, lojalitás, empátia, békesség -, amelyek alkalmazása segít, hogy a társadalomnak és a lokális közösségünknek is hasznos tagjai lehessünk.
A szombati nap kiemelkedő eseménye volt a keresztelkedés, melyen 7 személy döntött úgy, hogy Jehova Tanúja szeretne lenni
A hallgatóság számára felvillanyozó volt a Biblián alapuló „Te azt imádod, akit ismersz?” című nyilvános előadás, melyet vasárnap délelőtt hallgathattak meg. Az előadásból megtudhattuk, hogy miért számít, miben hiszünk, és hogy hogyan találhatjuk meg az igazságot.
A kongresszus résztvevői láthatták a „Jézus története – Az életre kelt evangéliumok” sorozat 2. és 3. részét. Ez a 18 részből álló videósorozat átfogó betekintést nyújt Jézus Krisztus életébe és szolgálatába, és kizárólag az evangéliumi beszámolókra épül.
További információ Jehova Tanúiról: https://www.jw.org/hu/







