Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 08., 10:37

Három érmet szereztek Szegeden a Koppányok

Szeptember 7-én a Rabi majorban rendezték meg hagyományos íjászversenyüket a Szegedi Szittyák. A résztvevői csapatok a "Vándorzászló" fél éves birtoklásáért küzdöttek meg. A megmérettetésen hét Koppány íjász indult el, akik egyéniben három érmet, csapatban pedig negyedik helyezést értek el.
szeged 1.jpg (960 x 640 px)

A versenyen 21 célállomás várta a résztvevőket. A Turul Koppányokat Szeibert Nóra, Keserű Szilvia, Szeibert Imre, Boldog Bence, Papp Zoltán, Kiss János és Dinnyés Gyula képviselte.

A dobogós helyezéseket nem volt könnyű megszerezni. Ennek ellenére jutott élmény ebben is, hiszen Szeibert Nóra kimagasló előnnyel nyerte az ifi lány kategóriát. Keserű Szilvia pedig a felnőtt női kategóriában ötödik lett.

Szeibert Imre úgyszintén nagy előnnyel nyerte meg a felnőtt férfi kategóriát. Imre egyben a versenyen a legmagasabb pontszámot lőtte meg.

A szeniorok között férfi kategóriában Dinnyés Gyula második lett.

 

A egyesületektől a legeredményesebb öt fő jutott be a csapatversenybe.

Itt a szerencse már nem kedvezett a Koppányoknak, hiszen mindössze 10 ponttal csúsztak le a dobogóról, így a negyedikek lettek. A dobogón is sűrű volt a mezőny, mert csupán 50 ponttal nyert a Nyílegyenes csapata.

 

A 75 méteres távlövésben már nem termett babér a félegyháziaknak, hiszen a mintegy 50 indulóból mindössze hárman találtak célt.

 

A Koppányok következő versenye szeptember 14-én lesz, amit Kiskunfélegyházán a Blaha Lujza téren és a Hősök parkjában rendeznek meg. 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram