December 6. szombat, Miklós
2014. október 21., 12:13

Hamis okiratok felhasználásával csaltak

Vádemelést javasol a rendőrség csalás, bírósági végrehajtás akadályozása és hamis magánokirat felhasználása ügyében. \nA Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított bírósági végrehajtás akadályozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. P. Ernőné 58 éves fülöpjakabi lakos ellen.
Közokirat hamisítás illuszt 2014 1021.jpg (472 x 3


A nyomozás adatai szerint a nő banki hitelből vásárolt egy személygépkocsit, amelynek részleteit nem fizette, így a végrehajtó lefoglalta az autót. A gyanúsított azonban a jogerős bírósági határozat ellenére sem bocsátotta a végrehajtó rendelkezésére a gépjárművet, ezzel meghiúsította annak árverésen történő értékesítését.

A hitelszerződés kezese F. Zoltán 33 éves kübekházi lakos volt, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében, valódi szándékától eltérően vállalta a kötelezettséget. A beszerzett információk alapján kiderült, hogy a nő nem magának, hanem egy ismerősének, O. Istvánnak vette meg az autót, aki nem kapott volna kölcsönt. A gépkocsit azonban a használója - a hitelintézet tudta nélkül - eladta egy nem létező személynek úgy, hogy az adásvételi-szerződésen szereplő aláírás a 43 éves férfitől származik.

Kiderült az is, hogy az adós - O. István segítségével - hamis munkáltatói igazolást nyújtott be a bank felé a kölcsön megszerzése érdekében. A nő kezesének pedig K. Csaba 36 éves kunszállási lakos és O. István együtt intézte a hamis igazolást.

Mindkét esetben az utóbbi férfi írta alá az okiratokat. R. P. Ernőnét bírósági végrehajtás akadályozása vétség, csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség, O. Istvánt csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. F. Zoltánnal és K. Csabával szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást.

A rendőrség a nyomozást 2014. október 20-án befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal elkküldte a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram