Geometro koncerttel indul a Béke-Tér-Zene programsorozat

A Geometro négy tagja – Héjja János (gitár), Szabados-Tóth Bálint (szaxofon), Turcsányi Áron (basszusgitár) és Szegény István (dob) – évek óta változatlan felállásban zenél együtt, és már olyan neves helyszíneken is felléptek, mint a Szegedi Jazz Napok vagy a budapesti Opus Jazz Club. Zenéjük különlegessége, hogy műfaji határokat átlépve ötvözik a jazz és a rock világát, így mindkét stílus rajongói találhatnak benne kedvükre valót.
A Béke-Tér-Zene koncertsorozat 2020-ban indult útjára a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében, és azóta a város egyik legkedveltebb nyári közösségi programjává nőtte ki magát. Augusztus 15-ig minden pénteken 18 órától újabb és újabb zenei formációk lépnek fel a város szívében. A fellépők között lesz például Tóth Ákos tárogatós és barátai, valamint a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar is. A programsorozat célja, hogy a nyári estéket változatos, élőzenei élményekkel gazdagítsa, és lehetőséget adjon helyi és környékbeli előadóknak a bemutatkozásra.
Aki tehát egy különleges zenei élménnyel indítaná a hétvégét, ne hagyja ki a holnapi koncertet a Béke téren.






