Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 01., 08:20

Garázdaság és testi sértés

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés, továbbá garázdaság és könnyű testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást a hétvégén - derül ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatójából.
rendőrség logo.jpg (514 x 600 px)

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. augusztus 31-én 5 órakor őrizetbe vette S. Béla 32 éves helyi lakost. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján Kiskunfélegyházán, az utcán bántalmazott egy 26 éves fiatalembert, aki ennek következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított K. Olivér 19 éves bajai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. augusztus 30-án 18 óra 45 perckor az egyik kiskunfélegyházi presszó előtt bántalmazott egy 51 éves helyi lakost, aki a tettlegesség következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Továbbá K. Olivér megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy körülbelül 10 perccel később, szintén a presszó előtt megütött egy másik férfit is. A nyomozók a férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram