Frida Kahlo 1907. július 6-án született Mexikóvárosban, német származású édesapától és mexikói anyától. Később, felnőttként azt állította, hogy 1910-ben született – nemcsak azért, hogy fiatalabbnak tűnjön, hanem mert az évszám a mexikói forradalom kezdete volt, amellyel mélyen azonosult. Úgy érezte, ő is a forradalom gyermeke, egy új korszak szülötte.

Apja, Guillermo Kahlo, neves fotográfus volt, és talán az ő munkája ébresztette fel Fridában a vizuális művészetek iránti vonzalmat. Bár sokáig úgy tartotta, hogy apai ágon magyar gyökerekkel is rendelkezik, ezt a kutatók nem tudták bizonyítani – Frida azonban kitartott hite mellett.

Frida életét már egészen fiatalon beárnyékolta a betegség: hétéves korában gyermekbénulást kapott, ami maradandó károsodást hagyott a lábán. Ám az igazi fordulópont 1925. szeptember 17-én következett be, amikor egy villamos belerohant abba a buszba, amellyel hazafelé tartott az iskolából. A baleset során Frida szinte minden csontját eltörte – gerince, medencéje, bordái és lábai súlyosan megsérültek, és egy fémkorlát gyakorlatilag átdöfte testét.

Hónapokat töltött kórházban, majd hosszú, fájdalmas rehabilitáció következett. Ágyhoz kötve, mozdulatlanul fekve kezdett el festeni – tükörrel a mennyezeten és ecsettel a kezében. Ekkor született meg az első önarcképe, és ezzel kezdetét vette a művészi útja.

Frida Kahlo művészetének mintegy 70 százaléka önarckép, amelyeken keresztül lelki és fizikai állapotát fejezte ki. Festményeiben gyakran dolgozta fel fájdalmait, veszteségeit és önazonosságát. Művészete egyszerre volt személyes és politikai, női és nemzeti identitásának kifejeződése.

Különleges arcát, jellegzetes összenőtt szemöldökét, népviseletbe öltözött megjelenését ma már ikonként ismerik világszerte. Divattervezők ihletője lett, reklámkampányok arca, sőt, még Barbie-baba is készült róla – nincs még egy művész, akinek az arca ennyi kereskedelmi terméken megjelent volna.

1928-ban Frida megismerkedett a nála húsz évvel idősebb, világhírű mexikói festővel, Diego Riverával. Kapcsolatuk viharos volt: Rivera egyszerre volt mentora és férje, de hűtlenségei – köztük Frida húgával folytatott viszonya – mély sebeket hagytak Fridában.

Frida ennek ellenére rajongott Diego figyelméért. Kapcsolatukat többször újrakezdték, miközben Frida is folytatott szerelmi viszonyokat – köztük a magyar származású fotóssal, Nickolas Muray-val (született Mandl Miklós), akinek az egyik leghíresebb fotót köszönhetjük róla.

Az Egyesült Államokban töltött éveik alatt Frida elvesztette magzatát, ami mély depresszióba taszította. A tragédiát is festményben dolgozta fel. Hazatérésük után egy különleges házban éltek: két egymáshoz kapcsolt, mégis külön lakóépületben, amit csak Frida oldaláról lehetett elérni. A távolság szimbolizálta a köztük lévő ellentéteket is.

Frida egészségi állapota az évek során folyamatosan romlott. 1944-től egyre több időt töltött kórházban, 1953-ban pedig – egy évvel halála előtt – amputálni kellett a jobb lábát. Mindezek ellenére sem hagyta abba az alkotást.

1939-ben született meg egyik legismertebb festménye, „A két Frida”, amelyben megfestette kettős önmagát – a megcsalt feleséget és a szeretőt, az érzelmek széttépte nőt. Művei nemcsak esztétikai értékkel bírnak, hanem pszichológiai mélységű vallomások is.

Frida Kahlo 1954. július 13-án halt meg, mindössze 47 évesen. Halála után évtizedekkel fedezték fel újra a művészetét, és mára a feminista mozgalmak, a mexikói kultúra és a modern identitáskeresés egyik legismertebb alakjává vált.

Lantos Adriána előadása méltó módon emlékezett meg erről a különleges asszonyról, akinek élete a fájdalom és a szenvedély végletei között zajlott. Aki művészetével ma is él, és akinek története nemcsak a festészetet, hanem az emberi kitartást és méltóságot is újraértelmezi.

Fotó: Sfgate magazin, Harn Museum of Art