Július 22. szerda, Magdolna
2014. július 24., 13:50

Folytatják a demonstrációt a tejtermelők

Kifejezetten azok ellen demonstrálnak a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított tejtermékek aránya - mondta Istvánfalvi Miklós, a demonstrációs bizottság tagja.
Tejtermelők demonstrációja 2014 0725.jpg (600 x 39

A szakember erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen a termelők értékelték a hónap elején tartott tiltakozásuk eredményét. A tejtermelők július 8-án azért tiltakoztak az ország több pontján is, hogy számukra kedvezőbben alakuljanak a piaci feltételek.

Istvánfalvi Miklós szerint azok a cégek számíthatnak rá, hogy a tejtermelők tiltakoznak tevékenységük ellen, amelyek nem tettek, illetve nem tesznek semmit azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított tejtermékek aránya.

Hegedűs Imre, a demonstrációs bizottság vezetője ehhez hozzátette: a termelők leginkább azt sérelmezik, hogy az ultrapasztőrözött tejek és a félkemény sajtok belföldi piacán túlsúlyban vannak a külföldi termékek. Pedig - mint mondta - a magyar raktárak is tele vannak ezekkel az árukkal, vagyis belföldről is hasonló feltételekkel szerezhetők be, mint külföldről.

Fotó: MTI

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram