Földből a tárlóba – középkori kincsek Jászfényszaruból

A tárlat különlegessége, hogy a látogatók közvetlenül találkozhatnak azokkal a leletekkel, amelyek Jászfényszaru földjéből kerültek elő: cseréptöredékek, ezüst érmék, állati csontok és mindennapi használati tárgyak mesélnek a középkori település mindennapjairól. A források szerint Fényszaru már III. Béla király idejében is létezhetett, a bemutatott leletek pedig egészen a 20. századig ívelnek, érzékeltetve, hogyan formálták az ott élők mindennapjai a mai település arculatát.

A kiállítás nemcsak régészeti és történeti értékeket mutat be, hanem a közösségi összefogás eredményét is. A jászfényszarui Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár honismereti szakkörének célja, hogy az első középkori településnyomokat feltárják, és méltó emlékhellyé tegyék. Önkéntes kutatási munkájukkal segítik a település Árpád-kori templomának megtalálását és földből felszínre kerülő emlékeinek összegyűjtését.

A „Földből a tárlóba” kiállítás a Petőfi Sándor Emlékház időszaki kiállítóterében tekinthető meg október 15-ig.
Fotó: Kiskun Múzeum






