Július 23. csütörtök, Lenke
2014. március 10., 07:27

Filmslágerekkel köszöntötték a tavaszt a Zenebarátok

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Vidám tavaszi hangversenyét március 7-én, pénteken a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa. A művelődési központ nagytermét zsúfolásig megtöltötte a közönség.
IMG_0923.JPG (800 x 533 px)

A műsort ezúttal filmslágerekből állították össze. A tematika rendkívül hálásnak bizonyult: a közönség örömmel hallgatta az olyan, kortalanul népszerű filmek dalait, mint például a Grease, az Álom luxuskivitelben, a Jó reggelt Vietnám, a Mamma Mia,vagy  a Mézga család.

Szólót énekeltek: Nagyné Mészáros Erika, Takácsné Medveczki Zsuzsanna és M.Szabó Imre.

Vezényelt Szatmári Imre, zongorán kísért Bolla Julianna.

Meglepetésként a kórus férfi tagjai a Sose halunk meg című film betétdalával,  a "Nők dicséreté"-vel köszöntötte a hölgyeket, a nőnap alkalmából.

Ezt követően a Chorhidea Kamarazenekar műsorát Kulcsár Erika, a zenekar vezetője konferálta. Vezetésével a a Keresztapa, a Meseautó, a Vuk, a Vízipók-csodapók, a Hófehérke című filmekből adtak elő dalokat.

A  Paradicsom meghódítása - 1492., című film betétdalát adták a kórussal közösen elő.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram