Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2020. október 14., 16:01

Festés közben láthatjuk a művészt, pénteken

A Magyar Festészet Napja alkalmából különleges élményben lehet része az érdeklődőknek október 16-án, pénteken 9 órától. A tavalyi siker mintájára a polgármesteri hivatal előtti téren, a magnóliák alatt Ziegler Németh Ferenc, izsáki festő enged betekintést az alkotás folyamatába. A járókelők munka közben láthatják a művészt, a Petőfi-téren pedig a legkisebbek is ecsetet ragadhatnak, hiszen helyi művészek várják őket egy közös alkotásra.
Poros útonII 40x50 olaj Ziegler.jpg (1327 x 1056 p

Ziegler Németh Ferenc kiállítása ezen a napon, 17 órakor nyílik a Kiskun Múzeum Petőfi Emlékházában. A művész 1971-ben született, számos egyéni és csoportos kiállításon vett már részt. Képei itthoni gyűjtőkön kívül osztrák, kínai, német, román és svájci tulajdonban vannak.

Az önéletrajzában így ír magáról: „Fő témám a magyar táj ábrázolása. Próbálom megragadni azt, amikor a tájra, az épületre, a tárgyakra vetülő fény átlényegül egy érzésbe, gondolatba. Alkotás közben arra törekszem, hogy versenyre keljek a látvány okozta élménnyel, hangulattal. Foglalkoztat még a csendéletfestés és a másik nagy kihívás, a figurális ábrázolás is. Leginkább olajjal dolgozom. Ez a technika nyújtja a legnagyobb kifejezési lehetőséget számomra. Az alkotás nyújtotta öröm, az állandó fejlődés és nem utolsósorban a megújulás lehetősége vonz a festészetben. Egyre több tapasztalattal rendelkezve úgy érzem, a festészet fortélyainak elsajátítása egy nagyon hosszú folyamat, amely életem végéig elkísér.”

A megnyitón beszédet mond Molnár István, Holló László-díjas festő, közreműködnek a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram