Július 23. csütörtök, Lenke
2014. június 27., 12:11

FELHÍVÁS – Köztisztviselők Napja

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy – a Köztisztviselők Napja alkalmából – a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadása 2014. június 30-án (hétfőn) és július 1-jén (kedden) szünetel.
Okmányiroda zárva vagyunk illuszt 2014 0623.jpg (5

A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja (korábbi nevén a köztisztviselők napja) minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. 1992-ben ezen a napon lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, ennek emlékére négy évvel később, 1996-ban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezte, hogy Magyarország területén július 1-jén ünnepnapot tartsanak.

Az ünnepet 1997-ben tartották meg első alkalommal, ekkor még a köztisztviselők napja név alatt. 2001-ben munkaszüneti nappá nyilvánították. 2011. június 20-án az Országgyűlés úgy határozott, hogy július 1-je a kormánytisztviselők napja is legyen, így ekkortól kezdve az ünnep neve a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja lett. Jelenleg munkaszüneti napnak számít a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára.

Szíves megértésüket köszönjük!

Dr. Endre Szabolcs jegyző

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram