Július 21. kedd, Dániel, Daniella
2026. július 20., 08:00

Félegyházi diáklányok alkotásai mutatkoztak be Kínában

Három kiskunfélegyházi diáklány rajza is helyet kapott a kínai Ningbo városában megrendezett Home@Future Nemzetközi Gyermekfestészeti Kiállításon. A fiatal alkotók nemcsak bemutatkozhattak a rangos nemzetközi tárlaton, hanem kiváló eredményeket is elértek: mindhárman díjazottként szerepeltek a megmérettetésen.

A július 9-én megnyílt kiállításra a világ több országából érkeztek gyermekalkotások. A pályázat célja az volt, hogy a fiatalok saját szemszögükből mutassák meg, hogyan képzelik el a jövő otthonát, a közösséget és az emberi kapcsolatokat.

A félegyházi diákok közül Kiss Rozália a juniorkategóriában első helyezést ért el, Kiss Lilien ugyanebben a kategóriában harmadik lett, míg Váradi Viktória a „Happy Life” kategóriában szerzett harmadik helyezést.

Az eseményről Li Zhen Árpád újságíró, műfordító számolt be, aki évek óta fontos szerepet vállal a magyar és a kínai kulturális kapcsolatok ápolásában. Munkájának köszönhetően számos alkalommal kerültek közelebb egymáshoz a két ország értékei és alkotói közösségei.

Li Zhen Árpádot Kiskunfélegyházán is jól ismerik: a Városalapítók Hetének ünnepi képviselő-testületi ülésén Petőfi Emlékérmet vehetett át a magyar kultúra kínai népszerűsítéséért, valamint a két nemzet közötti kulturális kapcsolatok elmélyítéséért végzett több évtizedes munkájáért.

A műfordító korábban lapunknak adott interjújában arról beszélt, hogy a kultúra és az irodalom olyan közös nyelv, amely képes összekötni egymástól távoli országokat is. Véleménye szerint egy-egy műalkotás mögött mindig ott van az alkotó közössége, gondolkodásmódja és világa – legyen szó akár egy versről, akár egy gyermekrajzról.

A ningbói kiállításon való sikeres szereplés újabb szép példája annak, hogy a félegyházi fiatalok tehetsége nemzetközi szinten is figyelmet érdemel. A három diáklány alkotásai ezúttal több ezer kilométerre, Kínában meséltek arról, hogyan látják a világot és a jövőt a kiskunfélegyházi gyerekek.

Fotó: Li Zhen Árpád

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram