Kiss Noémi Kiskunfélegyházáról indult és ma egy spanyol ügyvédi irodában dolgozik. Tudatosan építette fel pályáját, és az idáig vezető út nem volt mindig zökkenőmentes. De rajta járva lehetőséget kapott annak megtapasztalására, hogy – mint fogalmaz – az ember sokkal többre képes, mint azt gondolná.  A szülővárosához való kötődésről, tanulmányairól és a spanyol életérzésről is kérdeztük a fiatal szakembert.

– Ma már Spanyolországban élsz és dolgozol, de ez nem egyik napról a másikra történt. Hogyan indult az idáig vezető út?
– Tulajdonképpen minden nagyon korán elkezdődött. Kecskemétre azért mentem középiskolába, mert ott volt lehetőség spanyol nyelvet tanulni második idegen nyelvként. Ez később megnyitotta az utat a cserediákprogramok felé, majd az egyetemen az Erasmus ösztöndíjra is. Valenciában nemcsak a nyelvet gyakoroltam, hanem szakmai tapasztalatot is szereztem, aminek eredményeként egy spanyol ügyvédi irodában kezdtem el dolgozni.

– Ezek szerint tudatos, lépcsőzetes építkezés volt?
– Igen, abszolút. Kiskunfélegyházáról Kecskemétre, onnan Budapestre, majd külföldre – mindig egy kicsivel nagyobb közegbe kerültem. Így volt időm megszokni a változást. Nem gondoltam, hogy képes leszek idáig eljutni, bár valahol mindig ott volt bennem ez a cél. De továbbra is fontos marad a szülővárosom. Ingáztam már a gimiben, majd az egyetemi évek alatt, most pedig Spanyolországból. Amikor csak tudok, hazarepülök egy-egy hétvégére. A családom ott van, az az otthonom. Ez nem elszakadás volt, hanem kinyúlás a világ felé.

– Fel tudod idézni a pillanatot, amikor eldőlt: Spanyolországban szeretnél dolgozni?
– Igen. A diploma után Budapesten ügyvédi irodákhoz jártam állásinterjúkra. Szakmailag minden rendben volt, mégis azt éreztem, hogy nem tudnék ott igazán kiteljesedni. Közben folyamatosan motoszkált bennem a gondolat, hogy a spanyol nyelvtudásomat és a jogi diplomámat össze kellene kötni. Így született meg a döntés.

– Sokan azt gondolják, a külföldre költözés egy újrakezdés. Nálad is így volt?
– Nem. Inkább egy állomás. A spanyol kultúrát már ismertem, tudtam, mire számíthatok. A különbség most az, hogy nem hallgatóként, hanem munkavállalóként vagyok jelen, valódi felelősséggel.

– Milyen nehézségekkel találkoztál az elején?
– A magány mindenképpen ezek közé tartozik. Otthon tudod, hogy a család egy hívásra van, itt ez nincs így. Ráadásul nem sokkal az érkezésem után hatalmas árvíz volt, napokig ki sem lehetett mozdulni, egy hétig nem volt vezetékes víz. Teljesen egyedül kellett megoldani mindent. Az ember ilyenkor tényleg újraértelmezi a „bedobtak a mélyvízbe” kifejezést.

– Miben más a spanyol mindennapok ritmusa az itthonihoz képest?
– Itt lassabban indulnak a napok, a piac például tízkor nyit. Este tizenegykor még nyitva van a bolt. Hangosabb, élénkebb minden, az emberek sok időt töltenek együtt az utcán, a tereken. Ez ad egyfajta biztonságérzetet is, sosem érzed magad egyedül.

– Jogászként milyen kihívásokat jelent külföldön dolgozni?
– A nyelv még akkor is kihívás, ha beszéled, hiszen minden tartománynak saját akcentusa van. A jogi szaknyelv pedig külön világ. Jelenleg sokat tolmácsolok magyar ügyfeleknek, főleg ingatlanügyekben, hogy pontosan értsék, mit írnak alá. A spanyol jog elsajátítása folyamatban van, de ez egy hosszabb út.

– Mit adott neked ez az életforma emberileg?
– Azt érzem, hogy végre olyan közegben vagyok, ami passzol hozzám. Beszédes, nyitott, optimista ember vagyok, és itt ez természetes. Persze meg kellett tanulnom tudatosan nyitni mások felé, bízni, segítséget kérni, de ez is fejlődés.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik külföldön szeretnének szerencsét próbálni?
– Nyelvtudás nélkül nem érdemes elindulni, de nem kell tökéletesnek lenni. Lesznek kudarcok, nehézségek, magányos pillanatok, de nem szabad az első akadálynál feladni. Az ember sokkal többre képes, mint gondolná. És a kapcsolatok nem vesznek el, nekem is rendszeresen jönnek ki barátok, családtagok.