Július 23. csütörtök, Lenke
2014. április 03., 20:57

Félegyháza megbecsült helytörténészére, Fekete Jánosra emlékeztek

Fekete Jánosra, a pedagógusra, a közösségteremtő helytörténészre, kutatóra, Kiskunfélegyháza díszpolgárára emlékeztek családtagjai és tisztelői születésének 90. évfordulóján, március 3-án. Az Ótemplom mögötti kertben felállított domborművénél Laczkóné dr. Szabó Klára, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke idézte fel a félegyháziak „János bácsijának” életútját, munkásságát. \n
DSCF7732.JPG (3488 x 2616 px)

 

Fekete János több mint fél évszázadig volt meghatározó alakja Félegyháza kulturális életének. A település múltját kutató munkássága és a helyi társadalmat formáló közéleti tevékenysége szorosan összefügg a város önazonosság tudatának fejlődésével. 1988-ban a közművelődési egyesület alapító tagja volt, később meghatározó személyisége. Az egyesület éppen ezért örökös, tiszteletbeli elnökké választotta - mondta el megemlékezésében Laczkóné dr. Szabó Klára. Fekete János munkásságából kiemelte tudományos, etnográfiai, néprajzi, család- és kultúratörténeti kutatásait, publikációit. Munkái szaklapokban és kiadványokban jelentek meg,a legrangosabb szakmai körökben is elismertek voltak.

Fekete János elnökségi tagja volt az Országos Petőfi Sándor Társaságnak, dolgozott a Magyar Nyelvtudományi Társaságban éppúgy, mint a Magyar Néprajzi Társaságban.

Kiskunfélegyháza városa 1995-ben választotta díszpolgárává.

 

H. S.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram