December 6. szombat, Miklós
2022. december 20., 16:48

Évet zárt a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia

A Papp László Ökölvívó Felnőtt Magyar Bajnokságon zárta az évet a félegyházi klub. A Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémiát Mellár Péter képviselte a versenyen 63,5 kilogrammban, ahol ebben a súlycsoportban 9-en indultak. Péter az első mérkőzését a Vasas SC versenyzője, Budai Natalien ellen döntő fölénnyel megnyerte a második menetben, így a bronzérem már biztossá vált számára. Az ezüstmérkőzésért a címvédő, Euróba-bajnoki bronzérmes, Kovács Richárddal mérkőzött, akivel szemben becsületes küzdelemben maradt alul.
01 online.jpg (1200 x 622 px)

Ramocsa Sándor vezetőedző szerint Péter bebizonyította, hogy van helye a hazai felnőtt mezőnyben. A további célok tekintetében elárulta, hogy februárban, a hazánkban tartandó Bocskai István Emlékverseny egy fontos állomás lesz számukra, hiszen ez a találkozó egy válogató lesz a kerettagság elnyeréséhez, és amelyen Péter jó eséllyel indulhat. Összességében elmondta, hogy a Papp László Ökölvívó Akadémia egy nagyon sikeres évet tudhat maga mögött.

Mellár Péter felkészítő edzői: Ramocsa Sándor vezetőedző, Seres Attila, Nagy Tibor. Kísérő edző: Seres Attila.

Z. A. 
                 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram