Emlékfal avató ünnepségre várják a városlakókat

Az emlékfal, amelyet az Izrealita-temető ravatalazójából emeltek le és helyeztek új helyre, 854 férfi-, nő- és gyermekáldozat nevét őrzi. A végső helye a Bozóki Design Kft. szakembereinek felújítási munkálatai után a József Attila Sportiskolai Általános Iskola végfalán, a Mártírok útja 15. szám alatt lesz.
Rosta Ferenc kultúráért felelős alpolgármester, a projekt vezetője lapunknak elmondta, hogy sok év után végre méltó helyet kap az emléktábla. A városvezetésnek köszönhetően végleges helye lesz a megemlékezéseknek, ahol fejet hajthatunk a félegyházi zsidó áldozatok emléke előtt. A táblát ünnepélyes keretek között avatják fel április 3-án, ahol beszédet mond, valamint az emléktáblát leleplezi Csányi József polgármester és prof. dr. Róna Tamás főrabbi, a Kecskeméti Zsidó Hitközség vezetője, a ZSIMA elnöke. Az ünnepségen elhangzik majd az emlékfal 1948 novemberi, dr. Berger Márton által írt avatási beszéde, valamint az egykori szemtanú, dr. Kelemen Lászlóné Gampel Ilona visszaemlékezése is, Hevér Réka előadásában. Közreműködnek a Móra Ferenc Gimnázium tanárai, valamint Szeriné Biró Ágnes, hegedűn.
