Február 7. szombat, Rómeó, Tódor
2018. október 06., 22:02

Emberelőnyben sem ment

Kihagyott büntető és védekezésbeli hibák vezettek a Kiskunfélegyházi Vasutas újabb vereségéhez hazai pályán október 6-án az Izsáki Sárfehér SE ellen a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. A félegyházi csapat már az első percben hátrányba került, végig az eredmény után futott és az egy félidőnyi emberelőnyét sem tudta gólra váltani.
PA050042.JPG (3968 x 2976 px)

Az előző körben első győzelmét megszerző Kiskunfélegyházi Vasutas SK az ugyancsak alsóházbeli Izsáki Sárfehér SE-t fogadta. A védekezés nem tartozik a félegyházi együttes erényei közé, ez most is igazolódott. A lelkesen és agilisan játszó vendég gárda bő negyedórát követően kétgólos előnybe került.

0-2-es állás után visszakapaszkodott a mérkőzésbe a Vasutas, Czinege Ákos a 27. percben szépített, majd az egyenlítésre is megvolt az esély, de a jogos büntető kimaradt. (1-2)

A vendégcsapat tíz emberrel egygólos előnyből várta a második félidőt és a 49. percben újfent két találattal vezetett. (1-3)

Gerecs Attila vezetőedző csapata nem tudta kihasználni emberelőnyét, görcsösen, pontatlanul játszott. Ellenben az Izsák lendületes, gyors ellenakciókat vezetett, több alkalommal ziccerig eljutva. Az állás már nem változott, a félegyházi együttes ismét kikapott hazai pályán.

 

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 9. ford. 10. 06.

Kiskunfélegyházi Vasutas SK – Izsáki Sárfehér SE 1-3 (1-2)

Gólszerzők: Czinege Ákos 27. p., ill. Dunai Rudolf 1. p., 49. p., Víg Gábor 17. p.

Piros lap: Víg Gábor 45. p. (Izsák)

 

 

1

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

7

5

1

1

20

9

11

16

8.8

 

2

KEREKEGYHÁZI SE

7

5

1

1

20

12

8

16

9.3

 

3

SC HÍRÖS-ÉP 

7

5

0

2

26

9

17

15

10

 

4

KUNSZÁLLÁS SE

7

5

0

2

15

4

11

15

7.8

 

5

KECSKEMÉTI LC

5

4

1

0

19

8

11

13

7.8

 

6

KISKUNMAJSA FC

6

3

1

2

17

11

6

10

7

 

7

IZSÁKI SÁRFEHÉR SE

7

3

0

4

15

24

-9

9

8.2

 

8

LAKITELEKI TE

6

2

1

3

10

12

-2

7

5.3

 

9

HELVÉCIAI SE

7

2

1

4

7

18

-11

7

6.7

 

10

TISZAALPÁRI SE

7

2

0

5

11

19

-8

6

7.3

 

11

PÁLMONOSTORA SE

7

2

0

5

10

22

-12

6

5.7

 

12

HETÉNYEGYHÁZI SC

7

1

2

4

10

15

-5

5

5.5

 

13

NYÁRLŐRINCI LSC

6

1

1

4

6

9

-3

4

8.8

 

14

VASUTAS SK

6

1

1

4

5

19

-14

4

5.8

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram