Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 02., 09:10

Előzés közben ütköztek, az egyik autó felborult

Két autó ütközött össze hétfőn kora este Kiskunmajsa határában. Az egyik autó felborult. Ezzel a balesettel egy időben Jászszentlászló és Félegyháza között is felborult egy autó.
Majsa baleset 2014 0902.jpg (600 x 281 px)

Egy embert szállítóttak kórházba a mentők, miután hétfőn kora este összeütközött egy utánfutós Opel Corsa és egy Renault kisteherautó Kiskunmajsa határában.

A baleset az Opelt vezető férfi elmondása szerint úgy történt, hogy ő kanyarodott volna le az útról balra, nagy ívben, ezért kirakta az indexet, lassított és behúzódott középre. A mögötte érkező autó is lassított, ám ekkor hátulról rájuk előzött a Renault, ami a Corsa bal elejét kapta el.

Az ütközéstől a Renault felborult, a jármű sofőrjét kórházba kellett szállítani, de információink szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ezzel a balesettel szinte egy időben néhány kilométerrel arrébb, Jászszentlászló és Kiskunfélegyháza között is történt egy baleset. Egy VW, melynek sofőrje feltehetően elaludt, letért az útról, és az árokba borult. A kocsiban hárman utaztak, mindhárman megúszták könnyebb sérülésekkel a balesetet.

Fotók: Dabis Tibor
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram