Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. augusztus 16., 17:39

Élménycsúszda, rollerek, gokartok a gyerekeknek, egészségügyi szűrések a felnőtteknek

A Kiskunfélegyházi Civil Szervezetek Szövetsége gyermekbirodalomba és egészségügyi előadásokra, szűrésekre várja a látogatókat a Félegyházi Napok ideje alatt, augusztus 20. és 22. között, naponta 9-től 12, valamint 14-től 20 óráig.
01.JPG (3008 x 2000 px)

Némedi-Varga Beatrix, a Civil Szövetség elnöke elmondta, hogy mindezeket megelőzően egy koszorúzásra is várják az érdeklődőket a Szakmaközi Művelődési Házhoz, a tavaly felavatott „Civilek a civilekért” emléktáblához, augusztus 19-én, délután fél 3-kor. A koszorúzás után, 15 órától előadást hallhatnak „EURES – A biztonságos uniós munkavállalás első lépései” címmel, ugyancsak a Szakmaköziben. A külföldi munkavállalás veszélyeire hívja fel a figyelmet Molnárné Hegyi Eszter, a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ munkatársa.

Augusztus 20-án, a régi Hangár területén, az Izsáki út 1/C szám alatt indulnak a Gyermekbirodalom és az Egészségnapok programjai. Az elnök elmondta azt is, hogy a helyszínen vércukor, vérnyomás és oxigén-szaturációt mérnek, s eközben beszélgetésre, tanácsadásra is lehetőség nyílik.

A gyermekeknek egy 8 méteres élménycsúszdával kedveskednek, emellett gokartok, rollerek, lábbal hajtós biciklik is rendelkezésre állnak majd. Nem maradnak el a kézműves foglalkozások és a termékkóstolók sem, ahol kézműves kenyeret, tejtermékeket tesztelhetnek az érdeklődők.

Mindezek mellett interaktív előadásokkal is készültek a három napban: pénteken 15 órától a ganoderma hatásairól, szombaton 14 órától a közösség éltető erejéről, vasárnap 14 órától pedig az önmegvalósítás, önfejlesztésről hallhatnak fontos információkat a résztvevők, szakértők segítségével. Az előadások a Kossuth iskola földszint 1-es termében lesznek, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Z. A.
   

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram