Február 3. kedd, Balázs
2020. szeptember 18., 13:54

Elkezdődött az országos erőemelő verseny

Nagy várakozás előzte meg a Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa és Elit Show megrendezését. Az eredetileg tavaszra kiírt versenyt szeptember 18-a és 20-a között bonyolítják le a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. A higiéniás feltételek betartása mellett méltó körülmények várják a megjelenteket. A háromnapos versenyre mintegy 700 fő nevezett.
P9180001.JPG (3968 x 2976 px)

A megnyitón Patyi Zoltán szervező mellett Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy ebben a rendkívüli időszakban, a járvány ellenére is sokan eljöttek összemérni tudásukat. A sportcsarnok többek között az ilyen országos versenyek miatt épült, így külön öröm a város számára, hogy helyszínéül szolgálhatnak a Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupának.

A verseny ezt követően kezdődött el RAW + EQ: Erőemelés-guggolás-felhúzás kategóriában, amelynek keretében az összes nő + férfi ifjúsági, junior, masters, open 90 kg-ig méretette meg magát.

A tervek szerint szombaton ugyanezen kategóriákban versengnek majd +90 kg felett, illetve 18 órától elit show-t rendeznek meg, amin az elmúlt évben legjobban teljesítő versenyzői ragadnak súlyokat.

Vasárnap fekvenyomás és bicepszversenyt tartanak.

A nézők a higiéniás feltételek betartásával az eseményt látogathatják.

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram