Január 7. kedd, Attila, Ramóna

Elhunyt Kányádi Sándor

2018. június 20., 12:19
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze - tájékoztatta szerdán az MTI-t a család. A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.
Elhunyt Kányádi Sándor 2018 0620.jpg (1263 x 84

Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja 1929-ben született, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte.   

Gazdag pályafutását során számos díjjal elismerték, 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. Részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram