December 6. szombat, Miklós
2017. január 27., 11:59

Elfoglalják végleges helyüket a szakrendelések az új épületben

Folyamatosan költöznek át az új szakrendelő épületbe a rendelések a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kiskunfélegyházi Telephelyén. Dr. Körtvélyessy András igazgató kérdésünkre elmondta, hogy a miközben a járóbeteg szakrendelések költöztetése és berendezkedése új, immár végleges helyükön javában tart, a szakemberek azon a szoftverfejlesztésen dolgoznak, amely az új röntgenberendezést teszi majd kompatibilissé a kórház saját rendszerével.
IMG_2635.JPG (3888 x 2592 px)

Az igazgató azt reméli, hogy – a szükséges engedélyek beszerzését követően – február közepe-vége tájékán meg tudják nyitni az új létesítményt a város és kistérsége betegei előtt, beleértve a röntgent is. Ez alól csupán az egynapos sebészet lesz kivétel, aminek a beindítására egy kicsivel többet kell várnia a félegyháziaknak.

A költözés ideje alatt is számítanak a betegek megértésére és türelmére. A főigazgató arra kér mindenkit, hogy a felkeresni kívánt szakrendelés aktuális helyéről tájékozódjon az új épület portáján, vagy az új főbejáratra kifüggesztett, naponta frissített térképen.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram