Nem könnyű egy olyan hosszú labdarúgó pályafutásról beszélni, mint amilyet Szabó Tamás átélt. A 45 éves labdarúgót az őszi szezon utolsó mérkőzésén a Lajosmizse elleni találkozón búcsúztatták az aktív pályafutásától.

– Édesapám is labdarúgó volt, így a három évvel idősebb bátyámmal és vele nagyon sokat fociztunk otthon. A Kossuth városban, ahol laktunk, volt egy füves rész, ott sokat játszottunk a többi gyerekkel, már óvodás koromban. Később az általános iskolában is rúgtuk a labdát, de igazolt játékos a KTK-ban csak tizenhat éves koromban lettem. Jókai Ferenc, Iványi Mihály és Vereb Pista bácsi is volt az edzőm. Később jött egy nagyon jó szakember Yan Patrescu, aki a román utánpótlás válogatott edzője is volt. Nálunk először az ifiket később pedig a felnőtt csapatot irányította. Nagyon kemény edző volt, de egyenes, igazi úri ember. Kurucz Istvánról is nagyon jókat tudok elmondani. Mindig figyelembe vette, hogy milyen a keret, és ahhoz alakította a felfogását. Vele NB III-as bajnokok is lettünk. Előtte volt még egy Kardos József időszak is. Én akkor, tizennyolc évesen kerültem a felnőttek közé. Abban az időben több NB I-et megjárt labdarúgó is játszott a csapatban, mint például Bognár György, aki most az NB I-es Paksnak az edzője. Ott nagyon sok tapasztalatot szereztem és tanultam a játékosoktól. Később megszűnt a csapat és Lakitelekre kerültem, ahol három évet töltöttem. Szerettem odajárni, mert jó közösség volt, jó pálya, a szurkolók szerették a focit. A teljesség igénye nélkül játszottam Magyar Péterrel, Hősi Győzővel, Újváry Bálinttal, Molnár Arnolddal, Almási Tiborral, Tóth Sancival. Utána kimentem Angliába, majd visszaigazoltam Félegyházára a megyei I-be, ahol Gyurik József volt az edzőm. Az ő keze alatt öt, vagy hat bajnoki címet szereztünk. Ott is nagyszerű játékosokkal dolgoztam együtt, mint Kádár Tomi, Barna Csaba, Barna Zsolti, Szabó Attila. Zs. Juhász, Valkovics Tomi. Játszottam Kunszálláson is, ott ismerkedtem meg Keresztesi Zolival (Husival), akkor meg is nyertük a megyei első osztályt. Szó volt arról, hogy felmegyünk az NB III-ba, mert a játékosok szeretik kipróbálni magukat magasabb szinten, de végül ez nem jött össze. Ott is remek játékos voltak: Kertész Gabi, Lapsánszki Tamás, de sorolhatnám még a neveket. Később Félegyházán is nyertünk megyei első osztályú bajnokságokat, de ott sem mentünk fel a magasabb osztályba.

Szabó Tamás sok poszton játszott, volt csatár, balhátvéd, balszélső, mert ballábas. Arra gondolt, hogy ahogy idősödik, majd egyre hátrább kerül és a rutinja sokat fog majd számítani a védelemben, de ez végül elmaradt, és inkább elől játszott, megtartotta a labdát. Az elmúlt évben még a vármegyei másodosztályban szerepelt, de mivel Husi kiszállt a támogatásból, akkor a vármegyei másodosztályú csapat megszűnt és csak a vármegyei első osztály maradt. A szponzorálást Busa Imre vette át, de itt természetesen nem kell nagy pénzekre gondolni, csak minimális juttatásokra. Mivel ő helyi fiatalokra akart alapozni, így Szabó Tamás nem fért bele az elképzelésekbe. Ettől függetlenül elbúcsúztatták az utolsó őszi bajnoki mérkőzésen, kapott húsz perc játék lehetőséget. Az is közrejátszott a döntésében, hogy szeptemberben született meg a második gyermeke. A munkájában is változás történt, éjszaka is dolgozik, otthon sokat segít, így nem lett volna ideje rendszeresen edzésekre járni. Ettől függetlenül nagyon szívesen segítene a csapatnak, ha igénylik. Negyedórára, húsz percre beállna. Szerinte ugyanis egy csapatnak szüksége van rutinos játékosokra. Persze senkitől sem szeretné elvenni a játék lehetőséget.

– Teljesen más világ van most, mint amikor én kezdtem a focit. Akkor megilletődve mentünk be az öltözőbe, meg sem mertünk szólalni. Most mindenkinek lelke van, és ha nem úgy szólnak hozzájuk, akkor nem jönnek edzésre. Úgy kell a játékosokat lasszóval fogdosni, mert annyira kevés az ember. A mi időnkben, ha valamit nem úgy csináltunk, akkor az idősebb játékosok leszedték a fejünket. Ettől függetlenül imádtam őket. Én olyan ember vagyok, aki mindig győzni akar. Az olyan mentalitást, hogy jól van csináljuk, mert van rá keret, de nem fontos az eredmény, nekem ezt nagyon nehéz elfogadni. Ha valamit csinálsz, akkor vagy jól, vagy sehogy se csináld. Nem látom azt a fiatalokon, hogy úgy mennek ki a pályára, hogy „átharapnák” az ellenfél torkát. Ez persze nem csak az ő hibájuk, ez egy összetett dolog, de az biztos, hogy most más világ van a fociban is mint huszonöt évvel ezelőtt. Husi is egy ilyen beállítottságú ember volt és az most is, hogy számára is csak a győzelem az elfogadható.

Szabó Tamás azért még hozzátette, hogy nem kizárt az, hogy vármegyei harmadosztályban még játszani fog. Ez természetesen függ a családtól és a munkájától is. Tehát nem száz százalék az, hogy nem fog már többet csapatban, valamilyen egyesületben játszani. Mivel egy ideje már Tiszaalpáron laknak és ott vármegyei harmadosztályú csapat van, adódik a lehetőség, hogy esteleg ott fejezze be végleg a labdarúgó pályafutását. A kora ugyanis ezt még megengedné, mert vannak nála idősebb játékosok, akik még aktívan rúgják a labdát. Azt vallja ugyanis, hogy mozgás nélkül nincs élet. Azt sem vetette el, hogy esetleg a kiskunfélegyházi csapat vezetőségének segítsen. A labdarúgásnak sokat köszönhet, sok jó embert megismert, de most Szabó Tamásnak első a családja, Minden más csak utána következik.

Szentirmay Tamás