Egy kis vörös vércse megmentése tette még emlékezetesebbé a Hangáradat estjét

A Félegyháza Rólad Szól beszámolója szerint, a koncert idején egy kisgyermek a repülőtéren egy fészkéből kiesett madárfiókára bukkant, és segítséget kért a közelben tartózkodóktól. Eszik Bence és párja azonnal a segítségére siettek: autóba ültek, hogy a sérült madár mielőbb szakértő kezekbe kerülhessen.
A zeneiskolánál érték utol Udvardi István önkéntes állatmentőt, aki megállapította, hogy a kis jövevény egy védett vörös vércse fiókája.
A koncert után éppen a zeneiskolában pakoltak a növendékek, köztük Molnár Holló is, aki elmondta, hogy édesapja, Molnár László a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrkerületének vezetője. Ennek köszönhetően a kis vércse a lehető legjobb kezekbe kerülhetett, így jó esélye van arra, hogy felépülése után visszatérhessen a természetbe.
A történet ismét megmutatta, hogy néhány segítőkész ember összefogása és egy szerencsés találkozás is elég lehet ahhoz, hogy egy bajba jutott védett állat új esélyt kapjon.






