„Egy halk szavú, de messze hangzó ember” – Fekete Pálra emlékeztek

A rendezvényen Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, Fekete Pál egykori barátja és pályatársa idézte fel személyes emlékeit.
Mint elmondta, első találkozásuk még szakfelügyelőként történt, egy tanórán, amely mindkettőjük számára emlékezetes maradt. Felidézte közös beszélgetéseiket, találkozásaikat, barátságuknak fontosabb pillanatait.
A képviselő beszédében kiemelte Fekete Pál szellemi örökségét és közéleti bátorságát:
– Természetes volt, hogy ott volt a lakiteleki találkozón, és természetes volt, hogy mindent megtettem, hogy képviselő legyen. Felkészültsége, tudása, szorgalma és tisztessége példa volt mindannyiunk számára.
A megemlékezésen közreműködtek a Platán Utcai Általános Iskola diákjai és a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanárai. Megható pillanatot jelentett, amikor Kis- Fekete Vilmos és Takácsné Medveczki Zsuzsanna előadásában felcsendült Fekete Pál egyik kedvenc dala, a Megkötöm lovamat.
A koszorúzáson a város és az intézmények képviselői helyezték el az emlékezés virágait Fekete Pál sírjánál.
Egy élet, amely példát mutatott
Fekete Pál már fiatal korában sokoldalú tehetségével tűnt ki: verset írt, énekelt, sportolt, és korán érdeklődött a történelem iránt. 1956-ban, harmadikos gimnazistaként aktívan részt vett a forradalom kiskunfélegyházi eseményeiben, ő szavalta a Petőfi-szobornál a költő Forradalom című versét.
Bátorságáért súlyos árat fizetett: börtönbüntetést kapott, később pedig képesítés nélkül kezdett tanítani. Tanári hivatását azonban semmi sem törte meg, 1968-ban levelezőn szerezte meg magyar–történelem szakos diplomáját.
Pályáját több kiskunfélegyházi iskolában folytatta, ahol diákjai és kollégái egyaránt nagyra becsülték. Tanártársai szerint szigorú, de igazságos, csendes, de rendíthetetlen ember volt. Aktívan részt vett a felnőttoktatásban, és elkötelezetten küzdött a történelemtanítás megújításáért.
Rendszerváltás után az ő nevéhez fűződik az egyik új nyolcadikos történelemkönyv elkészítése is.
Tanárból képviselő, közéleti emberből példakép
A rendszerváltozás időszakában Fekete Pál a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjaként vett részt a közéletben, és jelen volt az 1987-es lakiteleki találkozón is.
1990-ben országgyűlési képviselővé választották, ahol fegyelmezettséggel és kitartással dolgozott a város és a térség érdekében. Történelmi szemlélete, embersége és szakmai felkészültsége mindvégig meghatározta munkáját.
Nemcsak politikusként, hanem helytörténeti kutatóként is maradandót alkotott. Kutatásaival, írásaival hozzájárult Kiskunfélegyháza múltjának feltárásához és megőrzéséhez.
1995. október 14-én, mindössze 56 éves korában hunyt el.
A város 2008-ban posztumusz díszpolgári címmel ismerte el életművét.






