– Hogyan kezdődött a jogi pályája?
– A családomban nem volt jogász, így ez nem családi indíttatásból fakadt. Általános iskolásként kaptam egy könyvet, dr. Petrik Ferenc Perben a joggal című művét, ami felkeltette az érdeklődésemet a jog világa iránt. A Móra Ferenc Gimnáziumban már tudatosan készültem erre a pályára, és osztályfőnököm révén találkoztam egy volt tanítványával, aki akkor már a jogi egyetemen tanult, később pedig főügyészként dolgozott. Ő mesélt nekünk a jogi egyetemről, és ez megerősítette bennem a döntést. A szegedi jogi karon kétszer is elnyertem a Népköztársasági Ösztöndíjat, demonstrátorként segítettem a büntetőjogi tanszék munkáját, majd „summa cum laude” fokozattal végeztem. Egyetem után ebben a városban szerettem volna elhelyezkedni, így az élet az ügyészséghez sodort. 1987. március 1-jén kezdtem a félegyházi ügyészségen fogalmazóként, majd két év után, 1989. március 1-jén ügyésszé neveztek ki. Azóta is itt dolgozom.

– Hogyan alakult a pályája az első évektől kezdve?
– A büntetőjog területén kezdtem és ott is maradtam. Akkoriban kevés ügyész volt a megyében, ezért többünknek a fogalmazói időt is lerövidítették, hogy minél hamarabb munkába állhassunk. A szakvizsga után ügyészként folytattam, és azóta is a büntetőügyek világa határozza meg a mindennapjaimat. 2011-ben, amikor dr. Ábrahám István vezető ügyész nyugdíjba ment, megpályáztam az állást, és kineveztek vezetőnek. Ez óriási felelősség, de hatalmas bizalom is.

– Mi ad erőt és motivációt több évtizednyi munka után is?
– Elsősorban az, hogy szeretem, amit csinálok. Ez nagy ajándék az életben: ha az ember abból élhet, amit szeret, és amiben jó. Az egyetemen szerettem meg igazán a jogot, onnantól kezdve nem volt kérdés számomra, hogy jó helyen vagyok. Természetesen a jogszabályok követése folyamatos kihívás, hiszen állandóan változnak, és naprakésznek kell lenni, de ez a munka soha nem unalmas. Bár a joganyag sokszor száraznak tűnik, a mindennapi ügyek mindig új kihívást hoznak. Az élethelyzetek, az emberi sorsok teszik élővé és izgalmassá ezt a pályát.

– Az ügyészi hivatás komoly felelősséggel jár, és nemcsak a jogszabályok pontos ismeretét, hanem emberi érzékenységet is megkövetel. Mit jelent az ügyészi munka során az empátia?
– Gyakran azt gondolják, hogy az ügyész feladata kizárólag a törvény rideg érvényesítése. Ez azonban nem így van. Természetesen részrehajlásról nem lehet szó, a törvény mindenkire egyformán vonatkozik, de emberi érzékenységre nagy szükség van. Egy ügyész előtt emberi sorsok bontakoznak ki, és nem mindegy, hogyan áll hozzá. Másképp kell megítélni egy fiatal első botlását, mint egy többszörös visszaeső bűnelkövetőt. Ugyanakkor ott vannak a sértettek is, akik gyakran magukra maradnak a bűncselekmény után. A mi feladatunk az is, hogy felkaroljuk azokat, akik sérelmet szenvedtek. Az empátia ebben is kulcsfontosságú: tájékoztatni kell őket jogaikról, lehetőségeikről, és sokszor egyszerű emberi szóval kell erőt adni nekik. Az empátia tehát a munka része, ami segít abban, hogy a törvény ne pusztán jogszabályok halmaza legyen, hanem az igazságszolgáltatás eszköze, amelyben mindenki megérzi az emberi méltóság tiszteletét.

– Milyen típusú ügyekkel találkoznak leggyakrabban a félegyházi ügyészségen?
– Az ügyeknél először azt kell megnéznünk, hogy van-e illetékességünk, illetve hatáskörünk. Mivel járási szinten működünk, így a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyek kerülnek hozzánk. Az emberölések és a legsúlyosabb bűncselekmények törvényszéki hatáskörbe tartoznak. Nálunk a komolyabb megítélésű ügyek például a rablások, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, az embercsempészés, a kábítószer-kereskedelem, de a leggyakoribbak a lopások, az ittas járművezetések és a garázdaságok. Egyre gyakrabban találkozunk internetes csalásokkal és az ezekhez kapcsolódó pénzmosással, amelyek sokszor nemzetközi szintű bűnözéssel függenek össze. Emiatt gyakran kell jogsegélykérelmeket küldeni vagy teljesíteni más uniós és unión kívüli országok felé. Ez a munka tehát nemcsak helyi, hanem nemzetközi szinten is egyre nagyobb felelősséget jelent.

– Hogyan fogadta a Kiskunfélegyháza Város Közszolgálatáért díjat?
– Teljes meglepetés volt számomra. Egy ismerősöm gratulált, és először nem is tudtam, mihez. Aztán kiderült, hogy a kollégáim kezdeményezték a díjat. Ezért különösen megható és kedves számomra, hiszen ez azt jelenti, hogy a munkatársaim értékelték a munkámat és emberi hozzáállásomat. Ez számomra a legnagyobb elismerés, hiszen ők látják nap mint nap, hogyan dolgozom, és milyen ember vagyok.

– Mit üzenne a jogi pályára készülő fiataloknak?
– Azt, hogy legyenek hűek önmagukhoz, és soha ne feledjék: ez nem pusztán egy szakma, hanem hivatás. Csak hivatástudattal lehet igazán jól végezni, mert nagy felelősség mások sorsáról dönteni. Persze szükséges a szakmai tudás, a jogszabályok magas szintű ismerete, de az igazi alap a hivatástudat. Pályakezdő fiatalként még én sem tudtam, mire számítsak pontosan, de aztán megszerettem, és soha nem akartam más pályát. Azóta is hálás vagyok a véletlennek, mert ez lett az első és reményeim szerint az egyetlen munkahelyem.

– Ha egy mondatban kellene megfogalmaznia a pálya lényegét, mit mondana?
– Talán azt, hogy az ember találja meg a helyét, legyen hű önmagához, és végezze a munkáját hivatástudattal. Akkor nemcsak a munkájában, hanem az életében is kiteljesedhet.