Január 9. csütörtök, Marcell

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendeltek el Bács-Kiskun egyes területein

2024. március 30., 15:25
Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal március 30-ától április 19-éig a rókák veszettség elleni orális immunizálása miatt a kiskunfélegyházi, a bácsalmási, a bajai, a jánoshalmi, a kalocsai, a kiskőrösi, a kiskunhalasi, valamint a Kiskunmajsai Járás területén Kiskunmajsa, Csólyospálos, Jászszentlászló, Kömpöc, Móricgát és Szank közigazgatási területére. 
Ebzárlat - Házi patika.jpg (1200 x 672 px)

Borítókép: hazipatika.hu

A tilalom kiterjed ebekre, macskákra és legelő állatokra.A zárlat célja, hogy a kijuttatott, vakcinát tartalmazó csalétkeket a vörös rókák vegyék fel, ne pedig a háziállatok. A csalétekszórás a lakott, beépített területeket nem érinti.

A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Hazánkban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, ezért azok megelőző immunizálása kiemelten fontos állategészségügyi feladat.

A csalétek kerek, barna színű, az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Ha a vakcina az ember szájába, orrába, vagy megsértett bőrére kerül, azonnal orvoshoz kell fordulni. Amennyiben a vakcina kézre, vagy más fedetlen testrészre kerül, az érintett területet azonnal le kell mosni szappannal és bő vízzel – írta a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal.

Az érintett területek térképe IDE, a települések listája pedig IDE kattintva nézhető meg.
          

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram