December 5. péntek, Vilma
2025. november 05., 14:00

Drogmentes életre biztatták a fiatalokat Félegyházán

A mozgás, a közösség és a tudatos életvitel került a középpontba Kiskunfélegyházán, ahol a Legyen tánc! – Drogmentes szenvedély elnevezésű programsorozathoz csatlakozva tartottak figyelemfelkeltő eseményt november 3-án a Constantinum intézmény sportcsarnokában. A rendezvény célja nem csupán a szórakoztatás volt, hanem az is, hogy a fiatalok megértsék: a szenvedély nem feltétlenül rossz dolog – ha az életöröm, a mozgás és az alkotás irányába fordítják.

A programot Tarnóczy László rendőr ezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, aki köszöntötte a város középiskoláiból érkezett diákokat. Beszédében hangsúlyozta: a drogok világa hatalmas veszélyeket rejt, de mindig van választás – a sport, a tánc vagy bármilyen kreatív tevékenység egészséges alternatívát jelenthet. A kapitányságvezető arra buzdította a fiatalokat, hogy merjenek nemet mondani, és keressék meg azokat az örömforrásokat, amelyek valóban építik őket.

A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Bajcsi Norbert, egykori szer-, gyógyszer- és alkoholfüggő osztotta meg történetét. Őszintén beszélt a függőség romboló hatásáról, ugyanakkor arról is, hogyan talált új szenvedélyre a sport és az egészséges életmód révén. Szavai erős üzenetet közvetítettek:

– A szenvedély ne a tiltott szerekhez, hanem a sporthoz, a tánchoz és a közösséghez kötődjön! – mondta.

A rendezvény nemcsak tanulságos, de rendkívül színes is volt: a Padkaporos Táncegyüttes tagjai látványos néptánc-előadással, míg a Silver Step Tánc Stúdió növendékei modern, energikus hip-hop produkcióval kápráztatták el a közönséget. Ezekhez bárki csatlakozhatott, így a tánc igazi közösségi élménnyé vált. A közös mozgás, a ritmus és az együttlét öröme pontosan azt az üzenetet erősítette, amit a szervezők is közvetíteni szerettek volna: az egészséges életmód lehet szenvedélyes, felszabadító és inspiráló.

Az esemény a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére valósult meg, és a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Iroda, valamint az önkormányzat is támogatta. A program egyszerre volt megelőző, közösségformáló és motiváló – bizonyítva, hogy a fiatalokat nemcsak elrettenteni, hanem motiválni is lehet.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram