– Hogyan dönti el egy kisgyermek, hogy orvos lesz?

– Egy nagyon inspiráló személy hatására, akire már gyerekként felnéz. Az én életemben dr. Barta Gábor, Kiskunfélegyháza egykori legendás gyermekorvosa ilyen személy volt. A Jókai utcában nevelkedtem, szüleim és nagyapám is ott lakott, sőt Barta doktor édesapja is ebben az utcában tevékenykedett, asztalosként. Szüleink, nagyszüleim is összejártak a családjukkal, így sokat találkoztam a doktorral. Ekkoriban határoztam el, hogy én is orvos leszek. A legelső gondolataim a gyermekorvosi szakirány felé vezettek, de az egyetem alatt rájöttem, hogy inkább a manuális szakma vonz. Előbb a szülészet-nőgyógyászat felé fordultam, majd az egyetemi tudományos diákköri munkám során vált egyértelművé számomra, hogy az idegsebészet lesz az én hivatásom.

– Hogyan alakult a további szakmai előmeneteled?

– Egy véletlennek köszönhetem, hogy végül Kecskeméten kezdtem el dolgozni, ahol olyan orvost kerestek, aki idegsebészettel foglalkozik. A felkínált állást örömmel elvállaltam és 1986. október elsején megkezdtem a gyógyítást a megyei kórházban. Türelmesen és örömmel jártam végig a ranglétrát: beosztott orvos, szakorvos, adjunktus, főorvos, majd részlegvezető főorvosi munkakört töltöttem be. Utóbbi mellett érkezett az a megtisztelő felkérés 2025. áprilisában, hogy orvosigazgató-helyettesként is segítsem a menedzsment munkáját dr. Lénárt Endre orvosigazgató mellett.

– Mekkora pluszfeladattal jár ez a beosztás a mindennapokban?

– Természetesen jár jelentős pluszfeladattal, ám mégis úgy érzem, hogy nekem ez igazán testhezálló. A húszágyas Idegsebészeti részleg vezetését egy másik idegsebész kollégával látjuk el, fele hónap az övé, másik fele az enyém. Szerencsére a technika fejlődésével távoli eléréssel is rálátok adott vizsgálati eredményekre, így nem kíván non-stop jelenlétet a feladat és gyakran telefonos konzultációval megoldható egy-egy eset. Az idegsebészet mellett viszont mindig is érdekelt az egészségügyi intézmények működése, vezetése és szervezése, ezért 2009-ben a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar egészségügyi menedzsment szakát elvégeztem, ahol egészségügyi menedzsment szakértő diplomát szereztem. Tettem ezt azért, mert úgy éreztem belefér még, mint szellemi kihívás az életemben, másrészt pedig egy olyan szakirányt is választottam, amelyet akkor is végezhetek, amikor már nem tudok biztos kezekkel operálni. Szerencsére a kezeimnek semmi baja és az új beosztással együtt olyan új szakmai kihívások találtak rám, amely nem engedi számomra a kiégést. Örömmel és szívesen megyek be nap mint nap a munkahelyemre. Úgy vélem a vezetési szemléletben az mindenképpen jó, hogy olyan ember tölti azt be, akinek sokéves kórházi gyakorlata van, belülről ismeri az intézményt és jelenleg is dolgozik betegekkel.

– Ahogyan említetted, idegsebészként nagyon fontos, hogy stabil maradjon a kezed. Vannak olyan tevékenységek, amelyeket emiatt kerülnöd kell?

– Orvosi berkekben vannak történetek sebészekről, akik otthon kesztyűt hordanak, nehogy megsérüljön a kezük. Nos én nem vagyok ilyen. Kezeimet szívesen használom itthon és kell is, hogy munkában legyenek, hiszen állatokat tartunk, tanyával rendelkezünk, nem is tehetném meg, hogy ezekben a munkákban ne vegyek részt. Gyermekeim lovassportnak hódoltak, én magam is indultam korábban fogathajtó versenyeken. A mi családunktól nem áll távol a kétkezi munka. Sokat használom a kezem, úgy gondolom, hogy ezzel csak erősödik.

– Hogyan változott a páciensek száma és az idegsebészeti alkalmazott terápia az évek során?

– Sajnos nagyon sok gerincbeteg van manapság, köszönhetően a túlhajszolt életnek, a terhelésnek, a kevés mozgásnak, sportnak. A gyógyításuk változott nagyot az idők során. Míg korábban egy agresszívebb, operatív gyógymód volt a protokoll, ma már ez a konzervatívabb irányba fordult, köszönhetően annak, hogy szélesedett és nagyot fejlődött az ilyen kezelések köre ( fizikoterápia, vízitorna, gyógyszeres gyógymódok).

– Mit tanácsolsz gerincproblémák megelőzése szempontjából?

– Elsősorban mozgást és sportot. A csontos gerinc terhelését némileg át tudja venni az izom. Emiatt nagyon fontos a gerinc melletti izmok edzése, ami a gerincoszlopot tudja némiképp tehermentesíteni.

– Számos nehéz, ugyanakkor sok örömteli pillanatot is ad ez a hivatás.

– Igen, az örömteli pillanatok sokszor egy üdvözlőlap vagy egy közösségi médiában kapott üzenet formájában érkeznek hozzám. Arról szólnak, hogy több éve megműtöttem az illetőt és azóta szerencsére jól van és köszönetet szeretne mondani. Úgy érzem, hogy a mi orvosi sikereinket ezek az üzenetek jelentik és ez nem hasonlítható össze semmilyen más hivatásban elért szakmai sikerrel. Volt egy esetem, amikor egy huszonéves fiatal nőt kellett sürgősen operálnom agytályog miatt, aki több mint harminchetes terhes volt. Ahogy a műtét lezajlott, azonnal a császármetszés következett. A közelmúltban járt nálunk kontrollvizsgálaton, karjában a gyermekével. Ezek azok a pillanatok, ami semmivel nem pótolható. Az érzés, hogy ebben a szépen végződő történetben nekünk is részünk volt. Sajnos viszont vannak olyan esetek, amikor – bár mindent megteszünk – segíteni már nem tudunk. Ezek mindig nagyon megviselnek.

– Vannak olyan esetek, amikor nem vállalod a kockázatot?

– Az idegsebészetben, főleg agyműtét során csak egyszer lehet odanyúlni. Annak pontosnak kell lennie. Itt nincs olyan eshetőség, hogy most nem sikerült, majd holnap megpróbálom újra. A manuális szakmát úgy lehet elsajátítani, hogy az ember rendszeresen végzi. Beépül a kezébe. Vannak viszont olyan speciális esetek, amelyeket alázattal felismerünk és a beteget továbbküldjük olyan intézménybe, ahol adott műtétet teljes biztonsággal el tudják végezni rajta. Nem vagyunk annak híve, hogy mindent, mindenáron megoldjunk. Ilyenkor a betegbiztonságot vesszük figyelembe és inkább megszervezzük az átszállítást, hogy a legjobb ellátásban részesülhessen a páciens.

– Hogyan kapcsolódsz ki, mit csinálsz szabadidődben?

– A tanya, a lovak, a fogatozás mind az aktív kikapcsolódást szolgálják számomra. Öt lovunk van, a tanya ügyeinek javarészét a fiam intézi, de természetesen én is szívesen segítek és veszem ki a részem a teendőkben. Nemrégen vadászvizsgát tettem, amelynek azt a részét élvezem leginkább, amikor az erdőben, teljes csöndben létezhetek.

– Üzennél-e valamit a jövő idegsebészeinek?

–  A fiataloknak szeretném üzenni, hogy válasszák bátran ezt a hivatást! Bárki, aki egy kis hívást is érez, ne tétovázzon, hiszen az orvosi pálya - még a nehézségeivel együtt is – a legszebbek közé tartozik.