December 5. péntek, Vilma
2025. november 27., 12:22

Díjazták a legjobb mesemondókat

Idén is nagy sikerrel zajlott az Aranyalma mesemondó találkozó, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár GyermekBirodalmának szervezésében. A programot augusztusban hirdették meg azzal a felhívással, hogy általános iskolás diákok legfeljebb ötperces magyar népmese előadásával jelentkezhetnek. A kezdeményezés hatalmas érdeklődésre talált: összesen 90 tanuló adta be nevezését, és közülük 87-en végül valóban színpadra is álltak, hogy elvarázsolják meséikkel a zsűrit és a közönséget. A megyei mesemondó találkozón Véninger Linetta és Horváth Zoltánképviselheti városunkat.

A november 10. és 21. között korcsoportonként megtartott öt elődöntőben a zsűritagok 29 tehetséges gyermeket választottak ki, akik továbbjutottak a döntőbe. A verseny utolsó, legizgalmasabb fordulóiban november 24-én, hétfőn a felső tagozatos, míg november 25-én, kedden az alsó tagozatos diákok mutathatták meg mesemondói képességeiket. A könyvtár idei programja nemcsak a néphagyományok ápolását segítette elő, hanem lehetőséget adott a gyermekeknek arra is, hogy önbizalmukat fejlesszék és élményszerűen kapcsolódjanak az irodalomhoz.

A megyei mesemondó találkozón – melyet a Katona József Könyvtárban rendeznek – a zsűrik döntése alapján az alsósok közül Véninger Linetta, a felsősök közül Horváth Zoltán képviselheti városunkat.

Eredmények:

5-8. osztály helyezettjei:

I. Horváth Zoltán, Const. Móra F. Ált. Isk., 6. b., A varga (Felkészítő: Bakai Ildikó)

II. Horváth Tibor Kevin, Petőfiszállási Petőfi S. Ált. Isk., 8. o., Kelekótyinka (Felkészítő: Lőrincz Hajnalka)

II. Szikora Péter, Const. Móra F. Ált. Isk., 7. a., Palkó és az ördög (Felkészítő: László Éva)

III. Kotroczó Levente Dániel, Platán U. Ált. Isk., 5. o., Mészáros Gyuri (Felkészítő: Kotroczó-Varga Renáta)

A zsűri tagjai (5-8. osztály, november 24.):

Zsűrielnök:

Andrási Endréné (nyugdíjas magyar szakos pedagógus, könyvtáros)

Zsűritagok:

Csősz Beáta magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus (Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Középiskola)

Gémes Luca magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus (Kiskunhalasi SzC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum)

1-4. osztály helyezettjei:

I. Véninger Linetta, Platán U. Ált. Isk. 2. o., A rest macska (Felkészítő: Fazekas Katalin)

II. Kósa Jázmin, Batthyány L. Ált. Isk., 4. z., A furfangos székely menyecske (Felkészítő: Kósa-Erdélyi Roxána)

II. Polyák-Kis Balázs, Platán U. Ált. Isk., 2. o., A szállást kérő róka (Felkészítő: Fazekas Katalin)

III. Magyar Lola, Dózsa Gy. Ált. Isk., 3. a., Almát szemétért (Felkészítő: Szabó Ildikó)

III. Petróczi Imre Levente, Platán U. Ált. Isk., 2. o., Mackó úr meg Ordas koma (Felkészítő: Fazekas Katalin)

Különdíj:

Virágh Ádám, Dózsa Gy. Ált. Isk., 4. a., A legfinomabb falat (Felkészítő: Losonczi Judit)

A zsűri tagjai (1-4. osztály, november 25.):

Zsűrielnök: Wolnerné Vidéki Szilvia (intézményvezető-helyettes, Jászszentlászlói Szent László Ált. Iskola, tanító)

Zsűritagok:

Fricska Gyöngyi (a Kiskunfélegyházi Óvodák intézményvezető-helyettese, óvodapedagógus, mesterpedagógus, közoktatási szakértő)

Szeri Ildikó (tanító, a Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola)

A szervezők köszönetüket fejezik ki az elődöntőkre és a döntőkre felkért zsűritagoknak, név szerint: Kapus Béláné, Kállainé Vereb Mária, Hideg János, Kátai Tibor, László Éva, dr. Pesír Irén Aranka, Vili-Kánya Rita, Zakar Anita, Feketéné Csikós Szilvia, Dobos Matild.

Továbbá köszönet illeti a felkészítő szülőket és pedagógusokat, akik lehetővé tették, hogy a gyermekeik és diákjaik megmutathassák tehetségüket. Az oklevelek és emléklapok mellett minden döntőbe jutott, helyezést vagy különdíjat elért tanuló értékes könyvjutalomban részesült, amelyeket a Sorsocskák Alapítvány kuratóriuma elnöke, dr. Ónodi Izabella képviselő asszony ajánlott fel a könyvtár mesemondói számára.

Fotó: Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram