December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 19., 08:00

Derű, hála, Istenhit – Pista bácsi kilencvenedik születésnapját ünnepelte

Kilencvenedik születésnapján, otthonában köszöntötte Juhász Istvánt Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata nevében Rosta Ferenc alpolgármester augusztus 18-án, délelőtt. Az ünnepelt örömmel fogadta a jókívánságokat és a miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot.

Kedves és figyelmes fogadtatásban volt részünk Juhász István szépkorú kilencvenedik születésnapján. Az ünnepelt lányai társaságában várta a vendégeket, megérkezésünk után elmondták, hogy előző napon ünnepelt a bővebb család: unokák, dédunokák társaságában Pista bácsi még kedvenc magyarnótáit is elénekelte.  

Juhász István életének fontos eseményeibe is beavatta lapunkat, szavait élmény volt hallgatni, hiszen minden mondatát a derű és hála hatotta át. Megtudtuk, hogy életében mindig központi szerepet játszott Istenbe vetett hite.

– A teremtő Istenben hinni kell. Ezt, mint volt kecskeméti piarista diák mondom, de a szüleimtől is olyan indíttatást kaptam, ahol Isten szeretete az egyik legfontosabb volt. Meggyőződésem, hogy ezt az életkort a Jóisten irgalmából kaptam – fogalmazott.

Juhász István 1935. augusztus 17-én született Kiskunfélegyházán, gazdálkodó családban. Egyéves korában paralízis szövődményeként jobb lábi izomsorvadás jelentkezett nála, fogyatékossága a későbbi életét jelentősen meghatározta. A gazdaságban nem tudott segédkezni, az általános iskola után a kecskeméti Általános Piarista Gimnázium tanulója lett, ahol 1954-ben sikeres érettségi vizsgát tett. 1965-ben Beliczay István elektrotechnikus-rádiószerelőhöz szerződött tanulóként, majd a szakmában 1957-ben szakmunkás bizonyítványt szerzett. A Tisztiklub munkatársa lett mozigépész és általános szerelőként, majd honvéd alakulatoknál rádiótechnikusként tevékenykedett. 1964-től 1980-ig a VSZM félegyházi gyáregységében villanyszerelő, majd elektrotechnikusként dolgozott, majd újra a honvédség kötelékébe lépett, 1992-es nyugdíjazásáig. Ezután kezdődött számára egy teljesen új tevékenység megismerése, harminc éven át hobbi szinten méhészkedett.

Házasságából két leánygyermeke született, akik később öt unokával ajándékozták meg. A család azóta hat dédunokával bővült, akik szeretetét jutalomként éli meg. Egyetlen fájdalma, hogy feleségét a tavalyi évben elvesztette, halála pótolhatatlan űrként nehezedik mindennapjaira.

Pista bácsi mai napig aktívan él. Háza körüli teendőket elvégzi, magát teljesen ellátja. Rendszeresen kerékpározik, sőt jogosítványa is érvényes – vezetni azonban már nem szokott. A világ dolgaiban, a politikában naprakész és tájékozott, kedveli a hírműsorokat és rendszeresen olvas. A hosszú élet titkáról annyit árult el, hogy a mértékletesség ebben mérvadó. Kis kupica pálinka is belefér reggelente, de igazából a mozgás, a család szeretete, a hála és a derű, ami élteti. Ahogy fogalmazott viccesen: a lélegzetvételt nem szabad abbahagyni, akkor sokáig él az ember!

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram