December 5. péntek, Vilma
2025. november 11., 10:00

Családja körében köszöntötték Gizike nénit

Kilencvenedik születésnapján köszöntötték a Csanyi úti szociális otthonban Horváth Józsefné Gizike nénit, november 10-én, hétfőn. Az eseményen az ünnepelt családja mellett Balla László alpolgármester, dr. Ónodi Izabella, a Művelődési és Szociális Bizottság elnöke és Magyariné Tóth Erika intézményvezető is jókívánságait tolmácsolta a szépkorúnak.

Horváth Józsefné Gizike néni 1935. november 7-én született, Kiskunfélegyházán. Szülei nagyon szerény körülmények között éltek, földműveléssel is foglalkoztak, amelyből a gyermekeknek is ki kellett venni részüket. Gizike néni nyolcadik szülöttként érkezett a kilencgyermekes családba. Alaptanulmányait az Aranyhegyi Iskolában kezdte, amit a második világháború alatt lebombáztak, így a következő években a háztartásban segédkezett édesanyjának. Tizenhárom évesen újra iskolapadba ült, ám tizennégy éves korától már a közeli termelőszövetkezetben vállalt munkát. Jó közösségre talált, ahol a munkás évtizedek jó hangulatban teltek és a mindennapok nehézségeit is feledtetni tudták Gizike nénivel.  Kollégáit és hivatását nagyon megszerette, a termelőszövetkezetből ment nyugdíjba, 1990-ben.

– Nem voltak soha nagyon nagy álmaim, amiket meg szerettem volna valósítani – vallja Gizike néni.

1955-ben férjhez ment, házasságából két lánya született. Férje 1980-ban elhunyt, majd 1983-ban újraházasodott. Második férjét 2007-ben veszítette le, ettől kezdve az ő egészségi állapota is meggyengült. Több műtétet követően, 2020-ban költözött be a Csanyi úti szociális otthonba. Gizike néni mindennapi örömét a családja adja, amely ma már a négy unokával és hét dédunokával teljes.  

Fotó: Kovács-Patyi Brigitta

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram