Iványi Mihály Ferenc 1951-ben született Kiskunfélegyházán, és sorsa már gyermekként eljegyezte a zöld gyeppel. Pályafutása 1966. július 16-án indult a megyei serdülő bajnokságban elért második hellyel, ahol öccsével, Lászlóval együtt szerepelt. Generációja még a lakótelep-építés (1966–1975) előtti, mocsarasabb, "békás" területen nőtt fel, ahol a foci volt az elsődleges szórakozás. A Kőrősi utcából indult sportpályafutás, „békási gyerekként” a grundról, ahol a bőrt rúgták együtt, olyan boldog helyszín volt az életében, amiről sokat mesélt, hiszen nem volt itt más, mint egyszerű foci és szenvedély.

Játékos-pályafutásának büszke állomása volt 1974. augusztus 4-e, amikor a Kiskunfélegyháza válogatottjában a Ferencváros legendái ellen léphetett pályára. Különleges megtiszteltetés volt számára, hogy 23 évesen, ereje teljében mérkőzhetett meg a búcsúévében járó egyetlen magyar Aranylabdással, Albert Flóriánnal, valamint Rudas Ferenccel és Mátrai Sándorral. Megyei bajnoki címek és NB-s osztályokban való szereplés fémjelezte aktív éveit.A Mester nem csupán taktikát tanított, hanem tartást is. Elhivatott labdarúgóedzőként generációk nőttek fel a kezei alatt Kiskunfélegyházán (Honvéd Kun Béla SE, Kiskunfélegyházi TK, HTK), valamint Orgoványon és Pálmonostorán. 

Pedagógiai hitvallását dicséri az 1983/84-es területi ifjúsági bajnoki cím, mely után személyes szeretettel, becenevükön szólítva – mint Pipi vagy Cápa – búcsúzott tanítványaitól. Kimagasló szakmai munkájáért „Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesült, Kiskunfélegyháza városa pedig a városi címer adományozásával ismerte el életművét.Pályafutásának szakmai csúcspontja, amiről élete végéig rettentő büszkeséggel, csillogó szemmel mesélt, 1987-ben jött el. A Magyar Néphadsereg Katona Válogatottjának edzőjeként Vietnámban képviselhette hazánkat, ahol 22 nap alatt 9 mérkőzésből 9 győzelmet aratott csapatával.

Igazi bohém úriember volt, aki tudta, hogy a tartás nemcsak a pályán, hanem a megjelenésben is kötelező. Mindig elegáns maradt, igényes a szóra és a mozdulatra. Élete során végtelenül büszke volt családjára: lányára, Ritára, és fiaira, Mihályra, valamint Olivérre, akinek gyermekként ő maga taníthatta a sport szeretetét. 

Élete utolsó szakaszában a családi összefogásból merített erőt; Marianna és közös gyermekeik mindvégig biztos támaszai maradtak. Unokái, Bíbor, Rubina és a kis Beni körében találta meg a végső nyugalmat. Iványi Mihály távozásával Kiskunfélegyháza sportélete egy pótolhatatlan edzőt, szerettei pedig egy örök viszonyítási pontot veszítettek el. Emléke a pályák népe és családja szívében mindörökké él.

Nyugodj békében, Mester! A sípszó elhangzott, de a játék, amit tanítottál, bennünk él tovább.

Szeretettel búcsúznak tőle: gyermekei Rita, Olivér és Mihály, Marianna, unokái, családjaik és rokonsága, valamint sportolói és barátai.