Bringabarátok: közösség, kerékpár, szemléletformálás

Kürti Márta, az üzlet egyik tulajdonosa elmondta, hogy a Minden ami kerékpár programsorozat ötlete tavaly ősszel született meg. A helyi könyvtár Földrajzi Szabadegyetemének sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, létrehoznak egy olyan eseménysorozatot, ami a kerékpározás különböző oldalait mutatja be, hiteles előadókon keresztül.
Az első rendezvényeket idén télen és tavasszal tartották meg. A sorozat rögtön nagy érdeklődést váltott ki a helyi bringás közösségből, és azok köréből is, akik csak most ismerkednek ezzel az életformával.
A meghívott vendégek között szerepelt a Mirkóczki család, akik generációkon átívelően tekernek, így a beszélgetés során szó esett arról is, hogyan válhat a kerékpározás a családi élet szerves részévé. Ezt követően Boronkay Péter paratriatlonista saját példáján keresztül mutatta be, hogyan küzdhetők le a korlátok, és miként lehet a sportban teljes életet élni. Vasadi Anna a nők szerepéről beszélt a versenysportban, így a profi sportolói álmokat szövögető fiatalok bátran kérdezhettek tőle az oda vezető útról.
A technológiai újdonságokról Szerző Péter tartott előadást, aki gyakorlati példákon keresztül mutatta be, mennyi fejlődésen ment keresztül a kerékpározás az elmúlt években. Végül Parti András, többszörös mountain bike olimpikon élményei zárták a sorozatot, aki többek között arról is beszélt, milyen elkötelezettség és kitartás szükséges a versenysporthoz.
A programsorozat egyik legfontosabb célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz azokat, akik már régóta bringáznak, és azokat is, akik most fontolgatják, hogy belevágnak. Az események során lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre, tapasztalatcserére, szakmai tanácsadásra, valamint arra, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást.
A Bringabarát csapata azonban nemcsak rendezvényekkel segíti a közösséget. Folyamatosan hangsúlyozzák, mennyire fontos a kerékpárok rendszeres karbantartása és a megfelelő felszerelés használata.
– Egy jól karbantartott bicikli jelentősen növeli a biztonságot és a komfortot – emelte ki Kürti Márta. – Az alapvető dolgokat, mint a láncolajozás vagy a fékek ellenőrzése, bárki el tudja végezni otthon is, de természetesen az üzletben is szívesen segítünk. A legfontosabb, hogy mindig megbízható állapotban legyen a kerékpár, különösen hosszabb utak előtt.
A nyári hónapok különösen nagy terhelést jelentenek a kerékpárokra és a kerékpárosokra egyaránt. A forróságban a folyadékpótlás elengedhetetlen. Érdemes víz mellett izotóniás italokat vagy étrendkiegészitőket is bevetni, hogy a szervezet könnyen bírja a terhelést. Emellett a megfelelő védelemről is gondoskodni kell: bukósisak, napszemüveg, fényvédő krém, pótbelső, pumpa és szerszám mindig legyen kéznél.
A Bringabarátok Sportegyesület közösségépítő programjai nyáron is folytatódnak. Minden csütörtökön 17:30-kor közös túrára indulnak az üzlettől Bugac felé. Ezek az utak kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a bringások együtt mozogjanak, motivációt nyerjenek egymástól és átéljék a csapatban kerékpározás élményét, közben pedig ismerkedjenek és megosszák tapasztalataikat.
A kerékpározás a Bringabarátok szerint sokkal több mint sport vagy közlekedési eszköz. Életforma, ami hozzájárul a környezettudatossághoz, az egészséges életmódhoz, ráadásul kiváló kikapcsolódási lehetőséget kínál. A kerékpár ráadásul stílust is adhat, hiszen a kiegészítők, a színek és a dizájnok széles kínálatából mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt.
A város és környéke egyre inkább nyitott a kerékpáros közlekedésre és a bringás szemléletformálásra. A Bringabarátok bíznak benne, hogy idővel sikerül elérni azt a fejlődést, amelyet Hollandiában, Belgiumban vagy Dániában már évtizedek óta tapasztalni lehet. Ehhez szükség van a jó minőségű utakra, az odafigyelésre, valamint arra, hogy minél többen válasszák a biciklit, akár közlekedési eszközként, akár szabadidős elfoglaltságként.
A Bringabarátok közössége nyitott minden érdeklődő előtt. A közös túrák, a szakmai tanácsok és a tapasztalatmegosztás mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kerékpározás valóban örömforrás legyen mindenkinek, kortól és tapasztalattól függetlenül.
Fotó: Kürti Márta






