Július 22. szerda, Magdolna
2014. október 31., 09:51

Biztonságban a temetőkben és otthon 

Mindenszentekkor és Halottak napján sokan emlékeznek meg elhunyt szeretteikről. A temetőkbe kilátogatva és otthon gyertyákat és mécseseket gyújtanak. Helytelen használatuk a szabadban és zárt térben egyaránt könnyen tüzet okozhat.
Temető illuszt 2014 1031.jpg (2500 x 1875 px)

A statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik tűzesetek száma, mivel sokan nem kellő körültekintéssel használják ezeket az eszközöket. A tűzesetek leggyakoribb oka, hogy a lakásban nem kellő óvatossággal elhelyezett égő mécses, gyertya lángja meggyújtja a közelben tartott éghető anyagokat, például papírt, lakástextíliát, bútorokat.

Fontos, hogy csak nem éghető alátétre helyezett gyertyát gyújtsanak meg, ezzel ugyanis megakadályozható, hogy a mécses vagy a gyertya átforrósítsa a környezetét. A meggyújtott gyertyát olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem tud eldőlni, a közeléből pedig el kell tenni a gyúlékony anyagokat.

Magyarországon is egyre több helyen elterjedt a Halloween megünneplése, ilyenkor az ünneplők jelmezbe bújnak. Ebben az esetben is fontos, hogy körültekintően ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen a legtöbb jelmez könnyen gyulladó anyagból készül. A töklámpások készítése látványos szokás, azonban könnyen balesethez vezethet. Kihelyezésükhöz megfelelő helyet válasszunk, és olyan mécsest rakjunk bele, ami szeles időben is biztonságosan égethető.

A temetőkben megemlékezőknek is legalább ennyire körültekintőnek kell lenniük, mert nemcsak a felgyülemlett avar, hanem az elszáradt, illetve a művirágok is könnyen lángra kaphatnak.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram