December 6. szombat, Miklós
2014. június 04., 15:25

Bíróság elé áll az iskolarobbantással fenyegető fiatalkorú

A Kecskeméti Járási Ügyészség 2014. június 5-én közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állítja azt a 14 éves szentesi fiút, aki május 12-én a rendőrségre betelefonálva azzal fenyegetőzött, hogy a kiskunfélegyházi mezőgazdasági iskolában bombát helyeztek el, ami 11 órakor fel fog robbanni. \n
DSCF9431.JPG (3488 x 2616 px)

A 14 éves vádlott május 12-én 10 óra 19 perckor egy szentesi telefonfülkéből felhívta a 112-es segélyhívó számot és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletesének bejelentette, hogy a kiskunfélegyházi mezőgazdasági iskolában bombát helyeztek el, ami 11 órakor fel fog robbanni. A valótlan bejelentés alapján a helyszínre érkező rendőrök három iskolát ürítettek ki, a tanároknak és a diákoknak el kellett hagyniuk az oktatási intézményeket és egyes utcákat is lezártak. A bombakutatás 13 óráig tartott, szerencsére bombát és egyéb robbanóanyagot nem találtak.

A fiatalkorú vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekményt, ügyében 2014. június 5-én tart tárgyalást a Kiskunfélegyházi Járásbíróság – tájékoztatta a sajtót a a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram