December 7. vasárnap, Ambrus
2015. július 24., 12:05

Befejeződik a búza aratása az országban

A hétvégére várhatóan befejeződik a búza aratása az országban, mivel az aratás idején kedvező volt az időjárás - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek.
Aratás illuszt 2015 0724.jpg (800 x 600 px)

Vancsura József közölte: a búzát az országban már 85-95 százalékban learatták. Az előzetes becslés alapján 4,5-4,7 millió tonna körüli lehet a termés, de a szakember szerint az sem kizárt, hogy a magtárakba kerülő búza összmennyisége megközelíti a tavalyi szintet, az 5 millió tonnát. A búza minősége jó, jobb, mint a múlt évi, így a búza mintegy 70 százaléka étkezési minőségű, ami igen jó arány - tette hozzá a GOSZ elnöke.

Jelezte: a búza tonnánkénti átlagára 42-45 ezer forint, amit a termelők kevésnek tartanak. Az árak ugyanakkor már mozdultak némileg felfelé, így a jó minőségű búzáért már néhány kereskedő 50 ezer forinthoz közeli árat is ajánl. Vancsura József beszélt arról is, hogy az országban évente felhasználásra kerülő - mintegy 1,2 millió tonna - kenyérgabona-mennyiség az idén is a malmok rendelkezésére áll, a búzából kivitelre is jut.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram