Július 23. csütörtök, Lenke
2014. március 07., 05:13

Bál a Darvasban

Február 22-én rendezte meg hagyományos jótékonysági bálját a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola.
1004714_738048082871996_930216347_n.jpg (960 x 486

Az igazgatónő, Jankovszki Zoltánné megnyitója és köszöntője után az iskola diákjai színvonalas műsorszámokkal köszöntötték a népes vendégsereget. Mindhárom első osztály fellépett, farsangi táncaikat mutatták be a medúzák, a matrózok és a kéményseprők. Ezután a teljes harmadik évfolyam néptánca szórakoztatta a nagyérdeműt. A felső tagozatosok közül a 6. a osztály lányai csodálatos bécsi keringőt táncoltak. Az izgalmas bemutatót a 7. a osztályos gyerekek farsangon is bemutatott modern tánca koronázta meg.

A jó hangulatot DJ. Fejes retró discoja alapozta meg. Éjfél körül meglepetés vendégként a Mazsorett Együttes lépett fel a tőlük megszokott magas színvonalon. A tombolasorsolás után még több órán át folyt a bál. A nagy sikerű rendezvény az iskola összes dolgozójának és a szülői közösségnek áldozatos, együttes munkáját bizonyítja. A bevétel legnagyobb részét a diákok gyermeknapi rendezvényére fordítja majd az iskola.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram