December 5. péntek, Vilma
2025. november 30., 08:00

Az Ótemplom adott helyet az advent nyitórendezvényének

A félegyházi advent nyitórendezvényét szervezte meg a Belvárosi Közösségi Egyesület november 29-én, szombaton a Sarlós Boldogasszony Templomban.

Balla László alpolgármester, az egyesület elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta az adventi időszak fontosságát.

– A hétköznapok rohanása közepette ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy megálljunk, elcsendesedjünk és figyelmünket a lényegre irányítsuk: a reményre, a szeretetre, az egymás felé forduló emberi és közösségi figyelemre. Az adventi gyertyák lángja évről évre arra emlékeztet bennünket, hogy a fény mindig képes felülírni a sötétséget és hogy közösségként is akkor vagyunk a legerősebbek, amikor összetartunk. Ma este a zene és szó ereje vezet bennünket ebben a várakozásban. St. Martin művészete híd az emberi lélek és az ünnep misztériuma között – dallamai egyszerre meghitt, felemelő és tiszta fényt hoznak közénk. Bátki Fazekas Zoltán pedig – aki költő is egyben – új hangsúlyt ad a kimondott gondolatoknak, az ünnep üzenetének, az advent örökérvényű értékeinek. Városunk számára nagy megtiszteltetés, hogy ilyen művészekkel közösen készülhetünk a karácsonyra, és hogy ma este együtt élhetjük át azt a békét és ünnepi emelkedettséget, amelyre mindannyian vágyunk. Ez az alkalom nemcsak kulturális élmény, hanem lelki ajándék is: összekapcsol bennünket, gazdagít és megerősít – fogalmazott az alpolgármester, majd megköszönte Geszler Péter plébánosnak, hogy méltó helyet biztosított a rendezvénynek, valamint Incze Attila kántornak, hogy orgona játékával hozzájárult a teljesebb zenei élményhez.

Az esemény folytatásában St. Martin és Bátki Fazekas Zoltán ünnepi műsora következett, repertoárjukat egyházi és adventi darabok alkották.

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram