Az idei év utolsó kerékpártúráját tartották meg

A résztvevők már 10 óra előtt gyülekeztek a ünnepi díszbe öltözött Petőfi téren, ahol a szervezők kisebb ajándékokkal fogadták őket. A Mikulás-nap hangulatához igazodva sokan Mikulás sapkával érkeztek a rendhagyó eseményre.
Bajzák Andrea, az Ifjúsági Iroda munkatársa köszöntőjében kiemelte: bár ez volt az év utolsó kerékpáros programja, a kezdeményezés jövőre is folytatódik. A részletes információkért érdemes követni az iroda közösségi oldalait, ahol minden friss tudnivaló elérhető lesz.
A túra pontban 10 órakor indult, a résztvevők mintegy 10 kilométert tettek meg. Útvonaluk érintette a Kossuth utcát és a Majsai utat, egészen a Boldogságfarmig, ahol tízóraival várták a bringásokat. A biztonságos közlekedést és a zavartalan lebonyolítást a helyi rendőrkapitányság és a polgárőrség biztosította.
A szervezők ígérete szerint a program jövőre is folytatódik, hogy tovább erősítse a város sportos közösségét és bemutassa, milyen sok lehetőség rejlik a kerékpározásban.






