Az első bemerítés Kiskunfélegyházán

Mike Sámuel a bemerítés előtt hangsúlyozta: a Biblia szerint a bűn egy szellemi halál, az Istennel való kapcsolatunk halála.
– Nem nemlétezést jelent ez a halál, hanem egy állapotot. Az édenkerti bűneset óta az ember nem Istennel él, nem Istennek él és nem a vele való közösségben, a bűn elszakít minket tőle. Isten válasza bűneinkre Jézus Krisztus kereszthalála. A bemerítés ennek a kifejezése, szimbolikája. A bemerítésben két dolog történik: elkötelezi magát a személy, hogy Jézus Krisztust, mint mesterét tanítványként fogja követni egy életen át, valamint a bemerített újjászületésének is a kifejezése ez – fogalmazott.
A vízben állással kijelentik, hogy követni szeretnénk Jézus Krisztust. A víz a halál közegét ábrázolja, amiben elmerül a test és amellyel eltemetjük a bűnnel teli és Isten nélküli életünket. A vízből való kiemelkedés a Jézus Krisztussal történő feltámadást mutatja, ami egy új élet kezdetét jelenti az Istennel való közösségben.
A Kiskunfélegyházi Baptista Gyülekezet vezetője, Andrási Lóránd elmondta, hogy városunkban most először került sor ilyen szertartásra. Emellett változásokról is beszámolt portálunknak, miszerint Mike Sámuel búcsúzik a helyi gyülekezettől, helyére pedig Bruder Gergő lelkipásztor érkezik, aki vasárnaponként tart istentiszteletet a Nap utcai imaházban.
Bruder Gergő harmincötéves, három gyermek édesapja. A kiskunfélegyházi közösség szeretettel fogadta, korábban ifjúsági lelkipásztorként tevékenykedett, Kecskeméten. Megkeresésünkre őszintén beszélt problémás gyermekkoráról, nehézségekkel teli fiatalkoráról. Megtudtuk, hogy középiskolás éveiből néhányat városunkban is töltött, de folyamatos problémák miatt előbb a kiskunfélegyházi, majd a kecskeméti oktatási intézményből is elbocsátották. 21 évesen letartóztatták, megtérését ennek az eseménynek tudja be. A Váci Fegyház és Börtönben töltött több mint két év alatt kezdett el istentiszteleteket látogatni, 2012-ben fordult Isten felé teljes lényével.
Baptista lelkipásztorként elődje és mentora, Mike Sámuel munkáját és szellemiségét kívánja folytatni Kiskunfélegyházán, istentiszteletet az imaházban, valamint a helyi Sorsok Házában havonta egyszer bibliaórát. Tervei között többek között amerikai misszionáriusok meghívása is szerepel, akik segítségével az ifjúságot is közelebb szeretnék hozni a gyülekezethez, Istenhez.






